Meghozták az ítéletet a bugacpusztaházi szerencsétlenség ügyében

Vágólapra másolva!
A Kecskeméti Törvényszék bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette a 2007-ben Bugacpusztaháza közelében lezuhant repülőgépet gyártó cég volt vezetőjét, mérnökét és minőségellenőrét.
Vágólapra másolva!

A Kecskeméti Törvényszéknek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint az ügyészség nem azt rótta fel a cég munkatársainak, hogy a baleset a repülőgép tervezése és gyártása során elkövetett szakmai szabályszegések miatt következett be, hanem azt, hogy négy olyan szabályszegés történt, amely magában hordozta a repülőgép nem várt meghibásodásának, illetve szétesésének veszélyét, lehetőségét.

A büntetőper a baleset okát – mivel azt nem is lehetett megállapítani – nem vizsgálta.

A másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék további bizonyítása során a járásbíróság korábbi ítéletének indokolását több ponton is kiegészítette. Megállapította, hogy a repülőgép tervezésénél és gyártásánál alkalmazott ragasztóanyag alkalmas volt a szerkezeti egységek rögzítésére, az üzemanyagtartályban kialakított lötyögésgátló, illetve szűrőrendszer és az ezzel kapcsolatosan előírt karbantartás szintén megfelelő volt. A ragasztás minőségéről azt rögzítette, hogy kétséget kizáróan nem állapítható meg a vádlottak szabályszegése, tekintettel, hogy a repülőgépet a baleset során nagy erőbehatás érte.

A Corvus Corone MK II típusú ultrakönnyű kétszemélyes repülőgép 2007 augusztusában Bugacpusztaháza közelében zuhant le, magyar vezetője és két holland utasa életét vesztette.

A vádlottakat az elsőfokú bíróság 2014 szeptemberében bizonyítottság hiányában felmentette. Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett. A Kecskeméti Törvényszék 2015 áprilisában új eljárást rendelt el, mivel úgy ítélte meg, hogy a Kecskeméti Járásbíróság eljárási szabálysértést követett el, indoklási kötelezettségének nem tett teljes körűen eleget, a bizonyítékokat nem értékelte megfelelően.

A három férfit 2017 februárjában a megismételt eljárásban bizonyítottság hiányában ismét felmentette a Kecskeméti Járásbíróság, ítélete szerint ugyanis sem az összeszerelésnél, sem a tervezésnél nem volt bizonyítható olyan szabályszegés, aminek következtében emberéletek kerültek volna veszélybe, ráadásul a gép hatósági engedélyt is kapott a repülésre.