Oh, micsoda véletlen, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is Soros-katona

Vágólapra másolva!
Az embernek néha tényleg az az érzése, hogyha találomra eldob egy kavicsot az emberi jogi főkolomposok irányába, szinte biztos, hogy olyat talál el, akinek köze van Soros Györgyhöz. Az oligarchához, akinek természetesen semmiféle befolyása nincs a világ történéseire. Mutatunk még egy ilyen figurát.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, az Európa Tanács emberi jogi biztosa csütörtöki közleményében aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénycsomag tervezett bevezetésével kapcsolatban, amely véleménye szerint tovább súlyosbítja a szabadságjogok helyzetét Magyarországon.

Erre Halász János a Fidesz-frakció szóvivője úgy reagált, hogy "Nils Muiznieks Soros György embere, aki támadásba lendült". A kormánypárti politikusnak igaza van.

Nils Muiznieks az Európa Tanács emberi jogi biztosa ugyanis korábban a Soros Alapítvány lettországi szervezetének igazgatótanácsi tagja volt.

E minőségében 2009 őszén cikket írt a Soros Alapítvány „Open Society News" című nemzetközi hírlevelébe. Írása a „Nyílt társadalom emberének születése" címet viseli, és a Soros-szervezet 1989-es vasfüggönyön túli célkitűzéseit veti össze a 2009-es állapotokkal. A szöveg az alábbi megállapításokat tartalmazza:

  • „Sokan közülünk azt feltételezték (1989-ben – a szerk.), hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember - a homo sorosensus - hivatott felváltani a homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján".
  • „A nyílt társadalom új embere nem tapasztalja meg a merev ideológiákat és a kritikus gondolkodás elnyomását. Ehelyett a Közép-Európai Egyetemen tanul, vagy még nyugatabbra (lehetőleg az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban)..."
  • „Nem szabad feladnunk azon ideált, hogy megalkossuk a homo sorosensust".

Ennek megfelelően érdemes figyelembe venni Nils Muiznieks mai kirohanását.