Akasztásról beszélt a hazudozó hódmezővásárhelyi ellenzéki "szuperjelölt"

Calais, 2018. február 2. Botokkal felfegyverkezett migránsok Calais-ban 2018. február 1-jén. Az észak-franciaországi városban afgán és eritreai migránsok többször összecsaptak egymással, tizenheten megsebesültek, négyen lövésektől életveszélyesen. (MTI/EPA/Johan Ben Azzouz)
Vágólapra másolva!
A Blogstar ír arról, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi ellenzéki polgármesterjelölt egy lakossági fórumon meglehetősen félreérthető összefüggésben beszélt a lámpavasakban rejlő lehetőségről. A magát keresztény-konzervatívnak bemutató, kissé paranoid politikus szerint a kandelábereket nem csak plakátok ragasztására lehet használni. Vagyis, a maga gyáva módján, de egyértelműen akasztásról beszélt, a szövegkörnyezetből az is nyilvánvaló, hogy a kormánnyal kapcsolatban. Az is kiderült, hogy nincs baja az uniós betelepítésekkel sem. Vagyis, az esélytelenné vált ellenzék egyik helyi jelöltje a kormánnyal szemben erőszakot, Brüsszellel kapcsolatban engedelmességet képzel el.  
Vágólapra másolva!

Így fogalmazott Márki-Zay Péter egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon. A település polgármesteri székébe ácsingózó ellenzéki "szuperjelölt" a Blogstar cikke szerint a lámpavasak nem rendeltetésszerű használatáról amolyan forradalmi kontextusban beszélt. Ez a felvételen 1 óra 10 perc után hallható.

Márki-Zay Péter Forrás: Origo

Egészen pontosan azt mondta,

nem is akarja részletezni, hogy ezzel a kormánnyal mi mindent csináltak volna az írek, a skótok, a lengyelek, a baszkok vagy a franciák.

Ezek után vetette fel, hogy a kandelábereket nem pusztán a plakátok kiragasztására lehet használni. Márki-Zaynak a kifejezetten fenyegető kiszólása mellett arra is jutott ideje, hogy kifejtse: elfogadhatónak tartja, hogy az Európai Unió akarata szerint (értsd: kvóta) telepítsenek be embereket Magyarországra. Ez a felvételen 54 perc környékén hallható.

Az ellenzéki politikus lámpavasakról és kvótáról alkotott sajátos nézetei eddig nem voltak ismertek, nem úgy kissé paranoid hajlamai. Márki-Zay volt az, aki korábban azt állította, hogy Hódmezővásárhelyen közterületi kamerákkal figyeltetik meg, illetve, hogy azért rúgták ki az állásából, mert jelöltette magát.

Természetesen mindkét ügyben kiderült, hogy Márki-Zay hazudott (itt és itt).