Feleslegesen műtötték meg a 7 éves fiú agyát

Vágólapra másolva!
Kétszer is félrediagnosztizálta a 7 éves Benettet egy budapesti orvos, ezért feleslegesen végzett el rajta agyműtétet. A szülők feljelentették a magánklinikán rendelő neves orvost, és kártérítésért perelnek.
Vágólapra másolva!

- részletezték a Blikknek a kisfiú szülei.

Négy évvel később Brazíliában járványszerűen terjedni kezdett a zikavírus, Benett szülei a fotókat elnézve megállapították, hogy gyerekük egyáltalán nem hasonlít a kisfejűségben szenvedő gyerekekre, ezért visszamentek az orvoshoz, aki azt mondta:

nem is kisfejűség okozza Benett problémáját, hanem koponyacsontosodási zavar,

amit műteni kell.

Aki csak tudott, próbált segíteni a családnak, így kerültek a Harvard Egyetem professzoraihoz, akik azt mondták, a magyar orvos mindkét esetben tévedett. Sőt, nemcsak

felesleges volt a műtét, hanem szakszerűtlen is.

A szükségtelen és nagyon veszélyes műtét után Beni viselkedési problémái és fejlődési visszamaradása tovább fokozódott – folytatta az apa a lapnak.

Benett-tel heti háromszor járnak fejlesztésekre, mert orvosai szerint bizonyos

agysejtjei elhaltak

a műtét után. A szakemberek szerint viszont van egy kezelés, amely javíthatnak az állapotán.

– fogalmazott dr. Helmeczy László, a család ügyvédje.

A szülők feljelentették a magyar orvost, és kártérítést követelnek.