Központok segítik majd a nők rugalmas munkaidejű foglalkoztatását

Novák Katalin
Budapest, 2018. február 15. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család és ifjúságügyért is felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke megnyitja a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciát, amelyet a házasság hetén a Családok éve 2018 programsorozat keretében rendeznek a Magyar Tudományos Akadémián 2018. február 15-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A kormány a családpolitikájában igyekszik azt a szempontot érvényesíteni, hogy a család és a karrier ne egymást kizáró, hanem egymást segítő, támogató elem legyen az emberek életében - jelentette ki Novák Katalin család és ifjúságügyért is felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin az ezt segítő intézkedések között felsorolta a

gyed extra bevezetését, a gyes harmadik évének a visszaadását, a bölcsődeépítési programot,

a bölcsődei rendszer szabályozásának átalakítását, azaz az új típusú, rugalmasabb bölcsődei formák létrehozását, valamint a bölcsődei dolgozók béremelését.

Idéntől átálltak a feladatalapú finanszírozásra, amely azt jelenti, hogy a településeknek ma kevésbé vagy nem ráfizetéses egy bölcsőde működtetése. A költségeket finanszírozzák az önkormányzatoknak - tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin a Három királyfi, három királylány mozgalom által a házasság hetében, a Családok éve 2018 programsorozat keretében szervezett Család és karrier? című konferencián kiemelte azt is, hogy a bevezetett támogatásokkal kapcsolatban igyekeznek elérhetőbbé tenni az információkat és

egyszerűbbé tenni az ügyintézést.

Példaként említette, hogy a családi otthonteremtési kedvezménynél eddig 23-féle papírt kellett leadni az igényléskor, most akár 4-5 is elég lehet.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család és ifjúságügyért is felelős államtitkára Forrás: MTI/Kovács Attila

Beszélt arról is, hogy országszerte helyi központok segítik majd a nők rugalmas foglalkoztatását, ezek a következő hetekben nyílnak meg.

Novák Katalin kiemelte: a család is lehet olyan életút, karrier, amelyet valaki magának választ. A főállású anyaság arról szól, hogy valaki úgy dönt: a családját tekinti a karrierjének - mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: van még teendő azért, hogy

a család valódi karrier lehessen,

amikor az ember úgy tud kiteljesedni, hogy közben nem kell lemondania bizonyos dolgokról, illetve választását "a lehető legtöbb formában" ismerik el.

Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója előadásában azt mondta: manapság Európában

azokban az országokban születik sok gyermek, ahol dolgoznak a nők.

Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy alapvetően a munkavállalók és foglalkoztatottak vállalnak gyereket, ugyanis ehhez kell anyagi stabilitás - tette hozzá.

Spéder Zsolt szerint úgy tűnik, hogy azokban az országokban, ahol magas a nők munkavállalási aránya, előbbre tudtak lépni a család és a munka összeegyeztetésében.

Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem oktatója vizsgálatokat ismertetve elmondta, a család nem biztos, hogy elveszi a karrierlehetőséget, azaz a család és/vagy karrier dilemma nem biztos, hogy annyira igaz, mint amennyire talán a mindennapokban érzékeljük.

Ugyancsak a kutatásokra hivatkozva nagyon jó hírnek nevezte azt, hogy a fiatal értelmiségi generáció értéknek tekinti a családot.