Benzinlopás miatt kirúgták, ezért gyilkolt a győri munkás

Vágólapra másolva!
Kilépési papírjaival érkezhetett a győri E.ON-hoz a gyilkos, a portás nem gondolhatta, valójában mire készül - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Kollégái gyászolják az E.ON igazgatóhelyettesét, akit múlt héten meggyilkoltak. S. Zsolt családja összetört a gyásztól.

- mondta a család egyik ismerőse a Borsnak.

Az özvegy valószínűleg perelni sem tud majd.

- mondta a lapnak dr. Kosdi Kornél szakjogász.

Csak akkor kaphat a család anyagi segítséget, ha ezt az E.ON felajánlja.

Kiderült, hogy a gyilkos már jó ideje a cégnél dolgozott mint sofőr, de a támadás előtt pár nappal kirúgták.

- mondta a férfi egyik ismerőse.

A telephely szigorúan őrzött terület, a sofőr azért nem kelthetett feltűnést, mert aznap a kilépési papírjaiért érkezett.

Ahogy azt korábban megírtuk, a támadó nem S. Zsoltot akarta megölni, hanem az E.ON igazgatóját.

Az igazgatóhelyettes próbálta feltartóztatni a férfit, aki nyolcszor megszúrta S. Zsoltot, majd kiugrott az ablakon.

Az orvosok órákon keresztül próbálták megmenteni az igazgatóhelyettes életét, de belehalt a sérüléseibe, akárcsak a támadója.