Hibrid buszokat állított forgalomba a BKV

Vágólapra másolva!
Használt hibrid buszokat állított forgalomba a BKV Budapesten. A Volvók Dél-Pesten teljesítették első napjukat.
Vágólapra másolva!

A BKV keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint még tavaly vásároltak negyven darab 4-5 éves hibrid (dízel-elektromos) csuklós és szóló buszt, amelyekben egy 210 lóerős dízelmotor, valamint egy 120kW teljesítményű elektromotor is dolgozik.

A buszok forgalomba bocsátását utasok nélküli tesztek előzték meg, majd kedden

a 174-es, a 175-ös és a 197-es vonalon jelentősebb műszaki probléma nélkül, a menetidőket tartva teljesítettek szolgálatot.

A BKV havi ütemezésben állít be újabb hibrid buszokat, amelyek segítségével jelentősen csökken a BKV járműparkjának átlagéletkora.

Korábban Budapesten már jártok csuklós hibrid Volvo buszok, azokat több, a belvárost is érintő vonalon a T&J Busz Projekt Kft. üzemeltette, a társasággal azonban a megrendelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerződést bontott, mert a cég offshore-gyanúba keveredett.