Szó sem lehet a Stop Soros törvénycsomag visszavonásáról

Illegális bevándorlás - Olaszország
Cona, 2017. november 16. Az életkörülményeik miatt tiltakozó illegális bevándorlók conai táborukból a 85 kilométerre fekvő Velence felé mennek 2017. november 16-án. A migránsok tüntetését az USB olasz szakszervezet támogatja. (MTI/EPA/Andrea Merola)
Vágólapra másolva!
Szó sem lehet a Stop Soros törvénycsomag visszavonásáról - jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence hangsúlyozta:

Tuzson Bence Fotó: Polyak Attila - Origo

Az államtitkár kijelentette:

Tuzson Bence kifejtette, hogy a tervezetről szóló társadalmi vita keretében több mint hatszáz érdemi véleményt kapott a kabinet, többségük támogatja a csomagot, vagy még szigorítana is azon.

Az észrevételekben a többi közt a 25 százalékos határvédelmi illeték megemelését, a büntető törvénykönyv szigorítását kezdeményezik, vagy azt, hogy az érintett szervezetek csak magyar bankoknál vezethessék számlájukat.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára rámutatott: a Magyar Helsinki Bizottság a csomagot bírálva odáig ment, hogy

kártékonynak nevezte a kormány szándékát az emberek megvédésére és az uniós kötelezettségek teljesítésére.

A csomag ellen a TASZ is tiltakozott - ismertette -, amelyet - akárcsak a Transparency Internationalt - szintén Soros György támogatja.

Ezen szervezetek folyamatosan a kerítés lebontását szorgalmazzák, támadják a kormány bevándorláspolitikáját, megszüntetnék a jogi határzárat, felszámolnák a tranzitzónákat, támadják a határvédelmet és azokat a rendőröket is, akik védik határainkat,

de a kvótanépszavazást és a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt is támadták - sérelmezte, hozzáfűzve: követelték a határainkat megtámadó terrorista, Ahmed H. szabadon bocsátását is.

Az életkörülményeik miatt tiltakozó illegális bevándorlók conai táborukból a 85 kilométerre fekvő Velence felé mennek 2017. november 16-án. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Andrea Merola

Tuzson Bence ismertette: a kormánypártok február közepén esedékes frakcióülésének a törvénycsomag lesz az egyik fő témája, a javaslatot pedig, amelyhez még mindig várják az észrevételeket, a tavaszi országgyűlési ülésszak kezdetéig benyújtják.

Mint mondta, továbbra is cél, hogy regisztrálják magukat a migrációt szervező vagy támogató szervezetek, a külföldről érkező pénzek után határvédelmi illetéket kelljen fizetniük, és az is, hogy

az országtól távol tarthatók legyenek azok az emberek, akik támogatják vagy szervezik a migrációt.