Megdöbbentő magánéleti részletekkel támadja gyerekei anyját a lebukott asszonyverő, Juhász Péter

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. február 11. napján a www.origo.hu oldalon „Megdöbbentő magánéleti részletekkel támadja gyerekei anyját a lebukott asszonyverő, Juhász Péter" címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt vert, valamint gyermekei édesanyját tettlegesen és súlyosan bántalmazta, nyugtatókkal begyógyszerezte, napokra lakásba zárta.

Ismert, tegnap bírósági iratok alapján megírta a Bors, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke megverte, és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három nagyobb gyereke édesanyját. A politikus közösségi oldalán mindent tagadott. A Híradó.hu később nyilvánosságra hozott egy birtokába jutott jegyzőkönyvet is, ami szintén a Bors információit támasztotta alá. Juhász ma erre hosszan reagált a blogján, ahol senkit sem kímélve, kíméletlenül aljas magyarázkodásba kezdett, amibe bevonta kisgyerekeit és a gyerekek édesanyját is. A bírósági iratokkal szemben Juhász szánalmas trükkje, hogy álbizonyítékokat próbált kreálni, hogy magát mentegesse. Bárki által könnyen manipulálható SMS-ekkel, kreált üzenetekkel próbál védekezni, úgy védekezni, amin még egy általános iskolás, számítógép-rajongó kamasz is csak nevetne. Az persze nem nevetséges, ahogy gyerekei édesanyját példátlanul sértegeti, nyilvánvalóan rágalmazza. Kiderült, hogy a balliberális politikus családjának intim részleteit dokumentálta vagy legalábbis azt állítja, és ezt most nyilvánosságra is hozta. Döbbenetes mosakodás következik, egy háromgyerekes anya (még egyszer: saját gyerekeinek édesanyjának) gyomorforgató megalázása, rágalmazása, pusztán azért, hogy lebukott asszonyverőként ne kelljen azonnal eltűnnie a közéletből, még egy kis ideig néhány száz ember politikusnak tekintse, és a lényeg: tudjon tarhálni.

A TV2 hírműsora, a Tények megszerezte a bírósági peranyagot és a gyámügyi vizsgálat dokumentumait is. Ebben a cikkben döbbenetes részleteket közlünk az asszonyverő Juhász Péter példátlan ügyéről.

Tegnap bombaként robbant a hír, miszerint Juhász Péter, az Együtt elnöke súlyosan bántalmazta egykori élettársát, akivel kilenc évig élt együtt. A cikket közlő Bors egy II.-III. kerületi bíróságon lévő peranyagra hivatkozva arról írt, hogy a 2016 szeptemberében bekövetkezett szakítás után a nő három gyerekével együtt hazalátogatott karácsonyra. A találkozó nem sikerült túl jól, ugyanis a bíróságra csatolt iratok szerint az Együtt elnöke napokra bezárta volt élettársát annak lakásába azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük az életüket. A lap értesülései szerint mindeközben nyugtatókkal begyógyszerezte az asszonyt, sőt meg is verte, amikor a gyerekek anyja nem tudott vagy nem akart neki elszámolni az idejével, illetve nem volt neki hajlandó rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő telefonra. Juhász Péter közösségi oldalán reagált a politikai pályafutása végét jelenthető történetre, ahol mindent tagadott, és úgy védekezett, hogy ez egy ellene irányuló politikai lejáratás. A bejegyzésben volt élettársát szidta és fenyegette, és zsarolásként értékelte a bántalmazás nyilvánosságra kerülését. Juhász Péter képtelen volt - fogalmazzunk így - lejönni a fenyegetőpropellerről, a szerkesztőségünkhöz is eljutott levelében azt írta, hogy minden sajtótermékkel szemben pert indít, amelyek – ahogy fogalmazott – a rágalmakat állítják vagy terjesztik, sőt büntetőeljárás megindítását is kilátásba helyezte. Az egészen nevetséges fenyegetés tökéletesen rámutatott arra, hogy milyen lehet a politikus lelkivilága, miután a felháborító asszonyverés napvilágra került.

Bírósági jegyzőkönyv: „Juhász Péter bezárt a lakásba, súlyosan bántalmazott"

Hiába az Együtt politikusának ügyetlen védekezése, a történet újabb kanyart vett: a Híradó.hu nyilvánosságra hozta, hogy birtokába került egy olyan bírósági jegyzőkönyv, amely teljes egészében alátámasztotta a Bors értesüléseit. A bírósági iratban olvasható vallomást Juhász Péter egykori élettársa tette, a következők olvashatók benne:

Juhász ÁVÓ-s módszerekkel igyekszik menteni magát: évekre visszamenőleg "dokumentálta" családjának minden lépését

Juhász a mai napon egészen elképesztő módon próbálta menteni magát a már a nevében is nevetségesnek ható, Igaz Juhász Blogon. A „Hamis vádakra" elnevezésű gigahosszúságú, magyarázkodó írásában a következőképpen indított:

Ahhoz képest, hogy a balliberális politikus nem szándékozta kiteregetni a magánéletét, egy olyan hosszúságú írásban mosdatta magát (azzal a hihetetlenül szofisztikált módszerrel, hogy rágalmazta gyerekei édesanyját), hogy az egy nagyobb lélegzetvételű novellának is elmenne – a betűmennyiséget tekintve egészen biztos. És olyan dolgokat állított (feltehetően hazudott) három gyereke édesanyjáról, amire egy kicsit is jóérzésű ember képtelen lenne. Hiába telt el egy nap, Juhász ugyanott folytatta, ahol korábban abbahagyta: tovább fenyegetőzött, és semmit sem ismert be. Komoly ellenséglajstromot állított fel, amelynek a következők voltak a szereplői:

  • A volt élettársa ügyvédje, aki szerinte agresszív pervitelt folytat, és hamisan vádolja őt a hatóság előtt.
  • A szexuális zaklatás iránt érdeklődő sajtótermékek, mert szerinte ártani akarnak neki.
  • A volt élettársa, aki elhagyta a családját, és jobb pozíciót akar elérni a gyerekek elhelyezésében.
Juhász Péter, az Együtt politikusa továbbra is zsarol, fenyeget zaklatási ügyében Forrás: Csudai Sándor - Origo

A támadások középpontjába volt élettársát helyezte, akit már írásának legelején indulatosan minősítgetett:

Innentől kezdve nem volt megállás,

páratlanul aljas megoldásokhoz folyamodott a nullaszázalékos támogatottsággal bíró párt politikusa: állítólagos magánlevelezéseket, SMS-váltásokat, családi fényképeket sorakoztatott fel annak érdekében, hogy politikailag védje magát. Az egész mutatványból tökéletesen kirajzolódik, hogy Juhászt az égadta egy világon semmi más nem érdekli az egészből, mint saját politikai pályafutásának meghosszabbítása, ennek érdekében pedig gyerekei életét is képes tönkretenni. Hiszen amíg úgymond politikus, addig - szokásához híven - pénzt is tud tarhálni nyilvánosan.

Az írás további részében - ahogy írtuk - a gyerekek is előkerülnek, főszereplőkké válnak. Mindezt úgy teszi, hogy az általa megosztott dokumentumok semmit sem bizonyítanak. (Ebédelő kislányait mutogatja - ez mégis mit bizonyít?)

Az írás egyik legvisszataszítóbb része, amikor Juhász azt bizonygatta, hogy nem ő bántalmazta volt élettársát, hanem a nő (Juhász szerint) részegen esett neki. Juhász annak kapcsán írta ezt, hogy volt élettársa 2016 karácsonyára hazalátogatott három közös gyermekükkel. Ismert, a nő tanúvallomásában azt állította, hogy a politikus bántalmazta őt ekkor. Juhász szerint ez hazugság, a nő azért mondta ezt, hogy jobb pozíciót érjen el a gyerekek elhelyezésében. Innentől kezdve pedig kifogyhatatlan volt a balliberális politikus zsarolási ötlettára. Ezúttal azzal fenyegette meg gyermekei anyukáját, hogy van egy videofelvétele, amin az látszik, hogy a nő üt.

Forrás: igazjuhasz.blog.hu

Finoman hozzáteszi, hogy „a bíróságon természetesen le lehet majd játszani a teljes felvételt", tehát pár soron belül kétszer is megfenyegette korábbi partnerét. Aki azt hitte, hogy ezzel vége a magyarázkodásnak, az óriásit tévedett, Juhász aljas húzásai csak innentől kezdődtek igazán. A lebukott balliberális politikus nyugodtan megállapíthatjuk, besúgókat idéző vagy mondhatni, szinte ÁVÓ-s módszerekhez folyamodott akkor, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy dokumentálja családjának minden lépését. Mindezt azért, hogy mentse politikai karrierjét. (Emellett persze nyilvánvaló: mindezt kiegészítette rágalmakkal, bárki által kreálható SMS-ekkel, semmit nem bizonyító álüzenetekkel.) Itt látható Juhász dokumentációja:

Juhász Péter, az Együtt politikusa dokumentálja családjának minden lépését. Forrás: igazjuhasz.blog.hu

Innen végképp nem volt megállás, tehát gyerekeit is bevonta a totálisan megdöbbentő történetbe. Több képet is megosztott róluk, amivel nem volt más célja, mint azt bemutatni, hogy milyen példás családapa, miközben az anyjukat szidja és rágalmazza. Ezt a következőképpen illusztrálta:

A Juhász által felhozott "bizonyítékok" jól láthatóan semmit nem támasztanak alá, üres rágalmak, bárki által könnyen gyártott álbizonyítékok, egyetlen céljuk a vagdalkozás és a felelősség elterítése. Meglehetősen érdekes, hogy a balliberális politikusról a választók és az ellenzéki pártok rég lemondtak, nulla és néhány, Juhásszal kegyes mérés szerint egy százalék közötti támogatottsággal bíró pártja nem fog bejutni a parlamentbe, ennek ellenére remegő kézzel kapaszkodik egyetlen megélhetési lehetőségébe, a botránypolitizálásba. Nem véletlen: egyetlen ellenzéki párt sem volt hajlandó Juhászékkal szövetséget kötni. Éppen a vállalhatatlan pártelnök miatt.

Természetesen súlyos politikai vetülete is van az ügynek. Egy ilyen ember akar más embereket képviselni az Országgyűlésben? Aki megveri, begyógyszerezi, bezárja gyerekei édesanyját, később gyalázatos állításokat tesz az asszonyra, gyerekei mögé bújva védekezik és fenyeget mindenkit?

Sőt, ma már az is kiderült: egy minden erkölcsi határt átlépő, a hozzá legközelebb állókra sem tekintettel levő, gátlástalan rágalmazóról van szó. Aki - nem nehéz rájönni - gyomorforgató álbizonyítékokat is gyárt, miután lebukott.

Egy általunk megkérdezett, a számítástechnikához alaposan értő szakember szerint Juhász semmifajta bizonyítékkal nem állt elő, ezek az üzenetek önmagukban nem bizonyítékok, bármelyiket könnyen lehet hamisítani.

Az Együtt is megszólalt az ügyben

Megszólalt Juhász bántalmazási ügyében az Együtt is. Pataki Mártont, a balliberális pártelnökségi tagját állították a kamerák kereszttüzébe, aki a következőképpen védte meg párttársát: „Elég hamar kiderül, hogy ezeknek a rágalmaknak nincsen semmilyen alapja". Ennél viccesebb (és valójában szomorúbb) mondatot nehéz lenne olvasni. Mégis, hogy derült ki? Dehogy derült ki! Egyik oldalon a bírósági irat, a másik oldalon a lebukott nőverő kreált álbizonyítékai. Magyarán a balliberális politikai elit ismételten a kettős mérce jól bevált eszközét vette igénybe: ha a mi emberünket vádolják meg, akkor arról nem veszünk tudomást. De ez már legyen az Együtt és a néhány, még meglevő politikusának a problémája. A szerencsésebbeknek van (lesz) más megélhetési lehetőségük is, mint rágalmazással és botránypolitizálással nyilvánosan tarhálni, pénzt kunyerálni. Mint Juhász Péternek lenni.