Leleplezték az RTL-es propagandát: már csak az ellenzéknek szól a híradójuk

Fontos szereplő távozik a Survivor játékából RTL Klub
Vágólapra másolva!
Ha valaki figyelmesen követi az RTL Klub híradóit, érdekes ellentmondásokra lehet figyelmes a kereskedelmi csatorna függetlenségről és kiegyensúlyozottságról szóló hivatalos kommunikációja és a valódi tartalom között - írta a Figyelő. Egy friss kutatás szerint kormánypárti szavazók szinte nem is nézik a kereskedelmi tévé hírműsorát. 
Vágólapra másolva!

A Figyelő szerint a legvalószínűbb, hogy az RTL esti híradójában Mészáros Lőrinc, az "összeomló" egészségügyi ellátás és a BKK lesz. Legalábbis az alapján, ha valaki végignézi a hírműsor elmúlt hetének beszámolóit, ezekre a témákra mindenképpen számíthat. A figyelo.hu birtokába jutott felmérés szerint az elmúlt héten nagyon népszerű megszólaló volt Karácsony Gergely és Vona Gábor is. Többek között a legutóbbi rendkívüli parlamenti ülésnapról is úgy számoltak be, hogy csak Vona Gábor mondatait idézték szó szerint, míg a kormánypárt válaszát már be sem mutatták, csak röviden összefoglalták.

Hogy miért így szerkesztették meg a január 30-i Híradót, azt Kolosi Péter korábbi nyilatkozata magyarázhatja. A csatorna vezérigazgató-helyettese ugyanis még novemberben úgy nyilatkozott az egyik ellenzéki propagandaoldalon, hogy az aktuális nézői igényektől függ, mennyi politikával foglalkoznak.

Márpedig a kormánypárti szavazók már rég elhagyták az RTL híradóját. A Figyelő felmérése szerint az RTL Klub Híradójának nézőközönsége körében az ellenzéki pártok óriási mértékben felülreprezentáltak az országos adatokhoz képest. A műsort leginkább a jobbikos szavazók nézik. A kormánypárti szavazókat pedig úgy tűnik, nem igazán érdekli az RTL Klub hírműsora.

Forrás: Figyelő