A nagy visszatérés: Simicskánál újra klubtag a zsidózó, cigányozó jobbikos

Magvasi Adrián
Budapest, 2015. június 7. Magvasi Adrián, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőségi tagja, az Alfahír hírportál főszerkesztője beszél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Trianon-felvonulásán Budapesten, az Ötvenhatosok terén 2015. június 7-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Valóságos tömegek lélegezhettek fel január utolsó napjaiban, amikor közel két hónapos szünet után végre újra felbukkant Simicska Lajos tévéjében Magvasi Adrián. A Hír TV-nél valamiért ragaszkodnak hozzá, hogy a radikális Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori elnökségi tagját főszerkesztőként mutassák be a nézőknek, holott Magvasi a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje és választókerületi elnöke. De akad még itt más is, amit nem mondanak el a cukipárt üdvöskéjéről.    
Vágólapra másolva!

Az Alfahír.hu főszerkesztője - egyszerűen csak így mutatta be Bodacz Balázs műsorvezető Magvasi Adriánt január végén a Hír TV-ben. A Jobbik propagandalapjának - az Alfahír mögött álló alapítvány 2015 és 2016-ban több mint 250 millió forint közpénzt kapott Vona Gábor cukipártjától - vezetője ezúttal is a "Főszerkesztők klubja" című műsorba kapott behívót, ahogy 2015 decembere óta szinte mindig.

Budapest, 2015. június 7. Magvasi Adrián, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőségi tagja, az Alfahír hírportál főszerkesztője beszél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Trianon-felvonulásán Budapesten, az Ötvenhatosok terén 2015. június 7-én. MTI Fotó: Marjai János Forrás: MTI/Marjai János

Ezúttal viszont Magvasi főszerkesztő közel két hónapos (kényszer)szünet után tért vissza Simicska Lajos jobbikos oligarcha tévéjébe, és okozott ezzel minden bizonnyal csillapíthatatlan örömöt magyarok tízezreinek.

A nagy visszatéréssel csak egy baj van, egyébként ugyanaz, ami már korábban is problémás volt Magvasi futtatásában:

ő nem egyszerűen a jobbikos médiatér meghatározó figurája, hanem a Jobbik aktív politikusa. Ezt viszont valamiért nem reklámozzák Simicskáéknál.

Ráadásul Magvasit annak ellenére szerepeltetik továbbra is szimpla főszerkesztőként egy műsorban, hogy most már nemcsak a Jobbik budapesti választókerületi elnöke, hanem egyben országgyűlési képviselőjelöltje is.

Juj és hoppá Forrás: Facebook

Arra a kérdésre, hogy vajon egy első vonalas jobbikos kádert, miért mutatnak be mezei újságíróként a Hír TV-ben, príma magyarázatot ad Simicska Lajos híres összeborulása a Jobbikkal. De van még itt néhány történet, amelyet szintén nem mondnak el Magvasi Adriánról.

Fiatal voltam, kellett a pénz

Az idén 30 éves főszerkesztőnek nem a Hír TV az első próbálkozása a médiával, de kétségkívül erre a legbüszkébb. Tényleg vicces, ahogy a különböző pártrendezvényeken úgy tünteti fel saját magát, mint a "Főszerkesztők klubjának állandó vendége", mintha ez valamilyen tisztség lenne. Az persze nem csoda, hogy a zsidózó és cigányozó Jobbikot most éppen cica- és kutyapárttá változtató Vona Gábor mellett, a 180 fokos fordulatra tökéletesen kapható Magvasi Adrián sem szívesen emlékszik vissza a múltra.

Pedig lenne mire.

Magvasi például nemcsak alapítója, hanem éveken át főszerkesztője is volt annak a Szent Korona Rádiónak (SZKR), amely ezer szállal kötődött a szélsőséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz (HVIM). Nem véletlenül, hiszen Magvasit még 2003-ban a zsidózással leállni képtelen Zagyva György Gyula ismertette össze a radikális szervezettel, amelynek aztán 2006-tól egészen 2016-ig elnökségi tagjai is volt.

Zagyva és közte egyébként olyan szoros viszony alakult ki, hogy amikor előbbi a Magyar Szigeten életveszélyesen megfenyegette a Hetek két újságíróját, az ügyben indult nyomozás során Magvasit is kihallgatták.

Orosz Mihály Zoltán, Zagyva György Gyula és Magvasi Adrián - a három grácia Forrás: Facebook

Az SZKR volt az a hely, ahol Magvasi a már sokat emlegetett "Sin City" műsort vezette. Erről a műsorról írta meg egyebek mellett azt is a Mandiner, hogy hogyan zsidózott benne Apáti István még 2011-ben, de már mint a Jobbik országgyűlési képviselője. Következménye az előkerült hangfelvételeknek természetesen nem lett, annak ellenére sem, hogy a Jobbik állítólag néppártosodik.

A "Sin City" több olyan adása is elérhető a YouTube-on, amelyekben masszív zsidózás és cigányozás hallható, és amelyeket Magvasi Adrián szerkesztett.

Ezektől a kijelentésektől Magvasi egyszer sem határolódott el, sőt többször maga is hangosan nevetgélt az ilyen megjegyzéseken. Erre példa az a 2010-es felvétel, amelyen a "Magi" néven jelentkező műsorvezető azt a témát dobta be, hogy a kormánypártok támogatták Izrael uniós társulási szerződését. Erre fel össznépi zsidózás tört ki a stúdióban, az ott ülő Apáti István és Zagyva György Gyula egymást szárnyalták túl az antiszemita eszmefuttatásaikkal, Magvasi asszisztálása mellett.

De annak is hangot adnak a műsorban, hogy "Orbán Viktor szolgaian megszavazta a szerződést, erre pedig csakis Izraelből kaphatott parancsot. Ennyit arról, hogy kik is irányítják a magyar külpolitikát."

Vona Gábort viszont egyöntetűen megdicsérték, mert remek hozzászólásában arra figyelmeztetett, hogy

A cigány szaga

Egy másik adásban Magvasi azzal a hírrel indít, hogy egy cigány férfi tiltakozva a Jobbik javaslata ellen "közrendvédelmi telep" feliratú ketrecbe zárta saját magát. "Ott van még?" - kérdeztek vissza nevetve Zagyváék. Azt mondják, hogy az ilyen hírek nyomán felszalad az ember vérnyomása, miközben "a sitten 60-80 százaléka az elítélteknek cigány".

Sin City után Hír TV Forrás: Facebook

Zagyva kijelenti, hogy a témában tartani fog egy sajtótájékoztatót Miskolcon, és ha majd megkérdezik tőle, hogyan számolta össze ezt az arányt, azt fogja mondani, hogy

fajtajelleg alapján.

Később arról beszélnek, hogy összeírták, a parlamenti frakciók közül melyik a legerősebb fizikálisan. Valaki megjegyzi, hogy szerinte az LMP a legerősebb az illata miatt. Mikor megkérdezik, hogy kire gondol, azt válaszolja, hogy Osztolykán Ágnes képviselőre. Hangos nevetés támad, majd elhangzik a kérdés, hogy

Erre Magvasi annyit tesz hozzá: van ez így. Később szóba kerülnek az újságírók is, akik Zagyva szerint egy "beteges csürhét" alkotnak, és akik között felülreprezentáltak a homokosok. Az nem derült ki, hogy Magvasi mit gondol a kérdésről.

Persze ez az adás sem múlik el zsidózás nélkül. Magvasi arról beszélteti őket, hogy az ismert filozófus, Tamás Gáspár Miklós (TGM) konfliktusba került a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA). Elmondják, hogy TGM-nek diplomája sincs, az MTA-n pedig először novemberben látták dolgozni.

Zagyva itt jelenti ki azt is, hogy ő csak azért nem fasiszta, mert nem olasz. De ha olasz lenne, fasiszta lenne. Magvasi a műsor zenei aláfestésére is nagy figyelmet fordított, ennek köszönhetően olyan egészen kiváló számokat is lejátszanak, mint a Radical Hungary "Dr. Martens" című nótája, amelynek a refrénje egészen pontosan a következő: "Beszél majd a cigánysor, kiről? Hohohohó, Dr. Martensról!".

Irán, kitörés, farkasok

Magvasi médiatérben tett mozgásai feltűnően egybe esnek a Jobbik törekvéseivel, mintha magára vállalná, hogy a párt politikai döntéseihez ő teremtsen nyilvánosságot. Nehéz másképp értelmezni azt a videóinterjút, amelyet Magvasi 2015 tavaszán készített az iráni nagykövettel, és amelyben egészen fura dolgok hangzanak el.

Magvasi megkérdezi például, hogy Irán ad-e pénzt a Jobbiknak? A kérdés nemcsak szokatlan, hanem a nonszensz kategóriája, a nagykövet azonban meglepő választ ad. Kijelenti, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság és a Jobbik álláspontja megegyezik Izrael agresszív politikájáról, és mindketten támogatják az elnyomott palesztin népet. A nézethasonlóság pedig alapot teremtett rá, hogy egyeztetések és tanácskozások folyjanak Irán és a Jobbik között. "Irán pénzt eddig nem adott a Jobbiknak" - mondja a nagykövet, majd hozzáteszi, hogy

De Magvasi abba a fejtegetésbe is belemegy, hogy az Iszlám Államot a Nyugat hozta létre, hogy így hozzanak létre biztonsági övezetet a zsidó államnak.

A jobbikos képviselőjelölt egyébként maga sem idegenkedik a náci-nyilas romantikától, az 1945-ös budai kitörési kísérletet legalábbis nagy becsben tartja. Azt is tudjuk róla, hogy 2012-2013 között tagja volt a "Farkasok" névre hallgató félkatonai szervezetnek, amely ugyancsak a HVIM alá tartozott.

Pistának jó lesz

A kérdés már csak az, hogy túl azon, hogy Simicska Lajos, és így az ő tulajdonában lévő Hír TV is eljegyezte magát a Jobbikkal, a Főszerkesztők klubja tényleg nem talált alkalmasabb főszerkesztőt Magvasi Adriánnál? Vagy mi magyarázza, hogy egy vállalhatatlan médiafigurát, egyben pedig egy vállaltan jobbikos politikust ültetnek be hétről hétre újságírónak maszkírozva a stúdióba?