Újabb fordulat VV Fanni ügyében – Egy korábbi telefon segíthet elkapni a gyilkosát

vv fanni
Vágólapra másolva!
Előrelépést hozhat VV Fanni gyilkossági ügyében, hogy előkerült a lány korábbi telefonja. Ezen akár olyan információik is lehetnek, amelyek elvezethetnek a gyilkosához.
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja nemrég a rendőrök lefoglalták VV Fanni régi telefonját, amelyet lecserélt egy újabbra. A mobilt egy szervizben találták meg, ahova Fanni még novemberben, eltűnése előtt adta be.

– mondta el a lapnak a lány egyik ismerőse.

A Blikk szerint

a rendőrök azt feltételezik, hogy VV Fanni és a gyilkosa már hónapokkal korábban is beszéltek egymással, amelynek lehet nyoma a telefonban.

Így még több bizonyíték lenne a nyomozók kezében, hogy börtönbe zárhassák a gyilkost.

A valóságshow-ban ismerté vált lány hónapokkal ezelőtt tűnt el.

Az első napokban még eltűntként kezelték az ügyet, később azonban már gyilkosság miatt kezdtek nyomozni,

de a lány holtteste azóta sem került elő.