Lefújta sprayvel, majd a földre lökte és kirabolta

Vágólapra másolva!
Először lefújt sprayvel, majd megütött és a földre lökte egy férfi egy nőt Szolnokon, így akarta kirabolni. A rabló a vasútállomásra menekült, és egy Abonyba tartó vonatra szállt fel, de pechére a végállomáson már vártak rá a rendőrök - adta hírül a Tények. 
Vágólapra másolva!

Az egyik szolnoki iskola előtt parkolt le a nő, a kocsijánál volt, amikor hirtelen megtámadta a férfi.

- mondta el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrségi szóvívője, Szabó Zita.

http://tenyek.hu/belfold/254535_lefujta-megutotte-kirabolta.html

A szemközti üzlet eladója a sikoltozásra lett figyelmes, aztán meglátta, hogy a nő az autó mögött fekszik a földön.

Szerencsére még a menekülő rablót is látta, így pontos személyleírást tudott adni róla.

A rablást egyébként több térfigyelő kamera is felvette.

A férfi a szolnoki vasútállomásra futott, ahol egy Abonyba tartó vonatra ugrott fel.

A végállomáson azonban már vártak rá: a rendőrök a rablás után egy órával elfogták.

Menekülés közben eldobta a nő táskáját, amit valaki megtalált és leadott a rendőrségen.