Hetven részeget vittek a detoxba éjjel Budapesten

Bizarr és különös szilveszteri szokások a világból szilveszter újév tüzijáték óra éjfél
Vágólapra másolva!
A megszokottnál kevesebben, de a mostani szilveszteren is csaknem hetvenen kerültek kórházba a túlzott alkoholfogyasztás miatt a fővárosban - hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
Vágólapra másolva!

A csatorna tudósítója a budapesti Honvédkórházból jelentkezve elmondta: az éjszaka a kórház sürgősségi osztályára 19 beteg érkezett,

többségük fiatal, ketten 18 éven aluliak voltak.

Állapotuk nem volt olyan súlyos, hogy fel kellett volna venni őket, elsődleges ellátásuk után valamennyien hazamehettek.

Forrás: Shutterstock

A Péterfy Sándor utcai kórházba mintegy ötvenen kerültek be a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt. Ott még újév reggelén többen a kórházban voltak, de ők sincsenek súlyos állapotban.