Nehezítheti a rendőrök dolgát a fiatal magyar lányt megerőszakoló afgán migráns

Vágólapra másolva!
Miután az afgán migráns a budapesti gyorsétteremben megerőszakolta a fiatal magyar lány a hétvégén, odament a kasszához, kivett belőle pénzt, és azt mondta: Ausztriába megy. Persze nem véletlen menekült, mielőtt megerőszakolta a fiatal lányt, korábban kétszer is a nyílt utcán mutogatta a nemi szervét. Most az osztrák rendőrök fogták el Linzben, vagyis az Európai Unión belül, így elvileg egyszerű volna az átadás. Csakhogy az afgán migráns még húzhatja az időt. Igaz, mást nem nagyon tehet, előbb-utóbb ugyanis egészen biztosan visszahozzák, itt pedig eljárás indul ellene.
Vágólapra másolva!

Mivel az Európai unióban vagyunk, nem kiadatásról beszélünk, hanem egyszerűsített eljárásról,
úgynevezett átadásról – mondja egy általunk megkeresett ügyvéd az afgán migráns hazahozatalával kapcsolatban.

Forrás: Police.hu

Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, nagyon egyszerűen és gyorsan visszakerülhet Magyarországra Sarhadi Bilal Ahmad, az afgán migráns, aki

Fridmann Róbert azt is hozzáteszi, hogy

Erre a válasz nyilván nem, hiszen a szexuális erőszak mindössze két napja történt, ráadásul a nemi szervét is mutogatta az utcán.

Fridmann azt is mondja,

formális dolgokat is vizsgálnak majd, és ezek után gyorsított eljárásban átadják a férfit. Ha a férfi beleegyezik a gyorsított eljárásba, akkor néhány héten belül Magyarországra kerülhet, ha nem, és húzza az időt, akkor ez két-három hónapig is eltarthat. Addig viszont végig átadási őrizetben marad, nem engedik szabadon.

Mivel az ügyben a magyar hatóság jár el, ezért nem fogják ott kihallgatni a férfit. Sőt, az ottani bíró
tájékoztatni fogja őt, hogy az ügyben érdemben nem fog dönteni. Az osztrákok kötelesek átadni a férfit, ha a magyar hatóságok kérik, ezért Magyarországon tud majd magyarázkodni – mondja a szakember.

– mondja Fridmann.

Ha eddig nem gyanúsították meg a többi üggyel - vagyis a szeméremsértéssel - a magyar
hatóságok, akkor ebben a kérdésben is kell az osztrák hatóságokkal egyeztetni, ez az úgynevezett specialitás elve. Tehát amíg nem gyanúsították meg azokban az ügyekben, amelyek az átadás előtt történtek, akkor mindenképpen kell az osztrák hatóságok hozzájárulása, különben nem lehet meggyanúsítani azokkal.