A magyar rendőrökre támadó Ahmed H. veszélyes vallási fanatikus

menekültek röszke horgas határátkelő
Vágólapra másolva!
Azt kérte az ügyészség, hogy örökre utasítsák ki Magyarországról azt a férfit, aki a vád szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után kövekkel dobálta meg a magyar rendőröket. Később azt követelte, hogy perceken belül nyissák meg a magyar határt. Az ügyészség a férfi ellen fegyházbüntetés kiszabását is kérte.
Vágólapra másolva!

A férfit a röszkei határzárnál kitört tömegzavargás résztvevőjeként többek között

állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekménnyel vádolják.

Így követelték a határ megnyitását a migránsok Röszkénél Fotó: Polyák Attila - Origo

A Cipruson élő férfit a Szegedi Törvényszék 2016 novemberében bűnösnek találta, és tíz évre ítélte, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú eljárás megismétlésére kötelezte a bíróságot.

A vádirat szerint

a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határ szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült.

A szerdai tárgyaláson módosított vád szerint

Ahmed H. a zavargás kezdetétől a végéig annak folyamatos résztvevője volt. A férfi a kerítésnél tíz- majd ötperces határidőt adott a határ megnyitására, köveket tört, majd azokkal visszament a rendőrsorfal közelébe, ahol többször is - legalább hat alkalommal - köveket dobott a rendőrök felé.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A vád szerint a célja az volt, hogy a rendőrök nyissák meg a határt, hogy be tudjon lépni Magyarországra. Ezzel elkövette a terrorcselekmény bűntettét,

ezt közvetlen bizonyítékok, a többi között kamerafelvételek is alátámasztják.

Az ügyész szerint,

bár Ahmed H. igyekezett magát békés személyiségnek beállítani, a tőle lefoglalt telefonon több, terrorszervezetekhez köthető felvétel is volt. A ciprusi hatóságok szerint pedig a férfi veszélyes vallási fanatikus.

A vádlott az eljárás során folyamatosan ellentmondásokba keveredett, kijelentéseit gyakran objektív bizonyítékok is cáfolták.

A tárgyalást rendkívüli biztonsági intézkedések között tartották,

a bíróság folyosóját és a tárgyalótermet is civil ruhás rendőrök felügyelték, a vádlottat lábbilincsben, csuklyát viselő fegyőrök vezették elő, és a komoly biztonsági kockázat miatt a kézbilincsét sem vették le róla.

A bíróságon volt olyan civil aktivista, aki "Free Ahmed H. now" feliratú kitűzőt viselt.

Tizenhét és fél éves középmértéknél enyhébb fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség Ahmed H. ellen.