Boross Péter: a magyar szellemi közélet reformja elkerülhetetlen

Boross Péter interjú KOvács Andrisnak 2015 október 12-én Boross Péter interjú KOvács Andrisnak 2015 október 12-én
Boross Péter interjú KOvács Andrisnak 2015 október 12-én
Vágólapra másolva!
A magyar szellemi közélet reformja elkerülhetetlen - jelentette ki a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent interjúban Boross Péter volt miniszterelnök. Hozzátette, hogy már "valami megindult".
Vágólapra másolva!

Úgy vélte, hogy

Kell egy olyan, a kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják - fejtette ki.

A volt miniszterelnök szerint

elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál,

a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére.

Boross Péter Fotó: Szabó Gábor - Origo

Boross Péter szerint meg kell szüntetni a szellemi termékek politikai felhasználását.

A volt kormányfő úgy vélte, hogy a közigazgatás terén van még mit javítani. Budapest például

túl nagy és túlságosan tagolt, jobban meg kéne erősíteni a főpolgármesteri méltóságot

- hangsúlyozta.

Kifejtette azt is, hogy a hagyományos magyar nemzeti közfelfogásban a nemzeti arculatnak meghatározó szerepe van.

- mondta Boross Péter.