Több mint százmillió forintnyi adót csalt el egy biztonságtechnikai cég

Vágólapra másolva!
Egy biztonságtechnikai cég nagyjából 150 millió forintos adót csalt el, amit most az ügyészséggel kötött megállapodás szerint visszafizettek. Ezen felül az egyik vádlottat 2,5 millió forint pénzbüntetésre, két társát pedig 3-5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Vágólapra másolva!

A két vádlott 2011-ben elhatározta, hogy a biztonságtechnikai cégük dolgozói utáni adókat és a járulékokat nem fizetik be.

Ezért az ott dolgozók munkaviszonyát látszólag megszüntették és fiktív munkaerő-kölcsönzési és megbízási szerződéseket kötöttek, a bűncselekménybe bevont társaságokat pedig rendszeresen cserélték.

A könyvelésben a két vádlottnak segített egy harmadik társuk, valamint két elkövető pedig a valótlan munkaügyi bejelentésekben, a fiktív számlák, pénzügyi dokumentumok kiállításában vett részt.

A vádlottak 2011 és 2015 között összesen 155 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Az eljárás közben a vádlottak beismerték tetteiket, a Fővárosi Főügyészség pedig az új büntetőeljárási törvény alapján egyezséget ajánlott nekik, aminek része volt a kár visszafizetése. A vádlottak és védőik elfogadták az ügyészség feltételeit,

a céget irányító vádlottak részben már az egyezséget megelőzően kifizették az okozott kárt.

A vádlottak a bíróság előkészítő ülésén is fenntartották beismerésüket és lemondtak a tárgyalásról. A Fővárosi Törvényszék ezután jóváhagyta az egyezséget, és nyomban meghozta azzal azonos tartalmú ítéletét, ami szerint a vádlottak bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalást, valamint hamis magánokirat felhasználását követték el, és ezért

az egyik vádlottat 2,5 millió forint pénzbüntetésre, társait 2-2 év - 3-5 év közti próbaidőre - felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős - közölte a Fővárosi Főügyészség.