Az EP saját szabályait is semmibe véve tárgyal újra a migránsvízumról

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Parlament (EP) „saját szabályait is semmibe véve” tárgyalja újra az egyébként többséget nem szerzett javaslatot a humanitárius vízumról, amelyet migránsvízumnak nevezett.
Vágólapra másolva!

Bakondi György kedd este az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: az EP balliberális többsége talán érzékeli, nem biztos, hogy ezzel a többséggel rendelkezik majd a májusi választás után, és ezért igyekszik minél több, az EU-ban, az ENSZ-ben vagy Soros György csapataiban megfogalmazott elgondolást jogszabályba önteni.

Azt mondta:

van Európában 6-8-10 ország, amely támogatja az illegális migrációt,

és megfosztaná illegális jellegétől, hogy legálisan kaput nyisson azoknak a millióknak, akik Afrikában, Ázsiában, a Közel-Keleten várják a lehetőséget, hogy a jobb élet reményében bevándoroljanak.

Nem kaptak menedékjogot

Bakondi György felhívta a figyelmet arra, hogy

Németországba mennyien érkeztek az elmúlt években és közülük milyen sok embernek kellene távoznia, mert nem kapott menedékjogot.

Ezért szerinte azoknak a százezreknek és millióknak – akik ezt új lehetőségként, „meghívólevélként” értelmezik, és elindulnak valamelyik, a befogadásukat önként vállaló európai országba –, a visszaküldése vagy „illegalitásba húzódása” egyre súlyosabb belbiztonsági, gazdasági és társadalmi következményekkel járna.