Autópályán vezette le a szülést egy apuka

dugó illusztráció
Vágólapra másolva!
Kocsija anyósülésén vezette le, pusztán telefonos segítséggel felesége szülését egy magyar férfi. Erre azért került sor, mert a férfi dugóban ragadt.
Vágólapra másolva!

Bátor tettről számolt be a Bors, amely azt írja, hogy egy törökbálinti férfi dugóban vezette le kisfia születését.

A férfi feleségénél csütörtök hajnalban kezdődtek a fájások törökbálinti otthonukban. Azonban a pár nem jutott el a kórházig időben, ugyanis az M1-M7-es autópálya teljesen bedugult.

Hiába szóltam be a 112-re, sajnos rendőri felvezetést nem tudtak adni. Még nem estem pánikba, megláttam egy rendőri teherautót, fékeztem, és leszólítottam, hogy esetleg nem indítanák-e be a szirénát, szül az asszony mellettem. De azt mondta, nincs ehhez jogosultsága. Így ameddig bírtuk, mentem, de aztán egyszer csak teljesen elpattant a húr - mondta a férfi.

Dugó az autópályán - Illusztráció Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

de akkor már a feleségem kvázi térdelt az első ülésen.

Úgy szülte meg a kicsit. Ez a szituáció még a diszpécsernek is új volt. Azt tanácsolta, segítsem a hátsó ülésre az anyát, de mondtam neki, hogy esélyem sincs – mondja meghatódva a Borsnak nem mindennapi történetük folytatását a már háromszoros apuka.

A kisbaba végül egészségesen megszületett.