Hármas karambol Dánynál: egy ember meghalt

Vágólapra másolva!
Két autó és egy kisbusz ütközött össze Dány és Isaszeg között, a balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség azt írta, hogy egy személygépkocsi haladt Dánytól Isaszeg felé, de

áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy kisteherautóval.

Az összetört roncsoknak ezt követően még egy személyautó nekiment.

A balesetben a Dány felől érkező gépkocsi sofőrje - egy 36 éves isaszegi férfi - a helyszínen életét vesztette, míg a kisteherautóban utazó három embert a mentők kórházba vitték. A harmadik járműben utazók nem sérültek meg - olvasható a közleményben.

A helyszínelés idejére a rendőrség teljesen lezárta a 3102-es útat. Kerülni csak a Dány-Zsámbok-Valkó-Gödöllő-Isaszeg útvonalon lehet.