Istenes László: Új fejezet kezdődött az életemben

UP Újpesti Rendezvénytér, istenes László, interjú
Vágólapra másolva!
Istenes László, a TV2 Mokka műsorvezetője az UP Újpesti Rendezvénytér egyik vezetője lett. Erről (is) kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Mit takar az UP Újpesti Rendezvénytér, és miről szól pontosan a felkérése?

A létesítmény Újpest elmúlt 30 éves történelmének legnagyobb és talán legfontosabb beruházása, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvénytere, amely nyár végén kezdte meg próbaüzemét. Az egyedi lehetőségeket kínáló ház és a még épülő és szervesen hozzákapcsolódó tér alkalmas koncertek, színházi előadások, konferenciák, céges összejövetelek, zenekari és táncpróbák, valamint hatalmas társasági és egyszerre akár több kiscsoportos esemény lebonyolítására is. A ház egyik legkedveltebb helyszíne valószínűleg az elsősorban fiatalok számára tervezett közösségi terünk, az UPstairs lesz, ahol olcsó és minőségi street fooddal, unplugged koncertekkel, táncos aktivitásokkal, filmvetítésekkel, egy-egy jó DJ-vel, egyszóval egy olyan térrel várjuk a fiatalokat, ahol jól érezhetik magukat. A ház egyediségét nemcsak az épület és a tér különleges egysége, kapcsolata adja, hanem például az ÖKO hűtés-fűtés rendszere, az egyedi építészeti megvalósítása, a fantasztikus hangulatú belsőépítészeti ötletei, és nem utolsósorban a ház adottságaira, a ház közönségére alakított egyedi programjai is. Olyan kiállításokkal, koncertekkel, színházi vagy szabadidős eseményekkel, programokkal is készülünk, amelyeket csak itt, nálunk élvezhetnek a látogatóink, vendégeink, amelyek kifejezetten a mi kreatív csapatunk szüleményei.

Istenes László Forrás: Hegedűs Róbert

Az én konkrét feladatom a marketing- és értékesítési feladatok koordinálása, vezetése, azon túl pedig a ház szóvivői teendőit is ellátom. Saját magunk által kijelölt célunk – amit természetesen a városvezetéssel közösen állítottunk magunk elé –, hogy Újpestet 2-3 éven belül felhelyezzük Budapest kulturális térképére. Ez egy nagy és komoly munkát igénylő feladat, amiről – látva a próbaüzem eredményeit – úgy érezzük, hogy teljesíthető.

UP Újpesti Rendezvénytér. Ez a végleges neve a létesítménynek, vagy ez csak munkanév?

Igen, ez a végleges neve. Szerettük volna, ha ez a szókapcsolat mindenképpen belekerül a nevébe, mert jelzi, hogy itt nemcsak egy épületről van szó, hanem a hozzá tartozó különleges hangulatú, csodaszép térről, de mégis szerettünk volna benne valami játékosságot, ami megmutatja az intézmény filozófiáját, hogy a múlt és a jelen itt összefonódik. A név kiválasztásánál fontos volt, hogy az újpestiek érezzék, hogy a központ itt épült, ezáltal elsősorban az övék ez a különleges atmoszférájú épület-tér együttes. Az UP név pedig, bár egy munkanévből indult, mindent megszemélyesít, amit a ház üzenni szeretne. A hidat a tradíció és az innováció között, a fiatalos lendületet, a felfelé törekvést, nem utolsósorban pedig monogramja a kerületnek, sok-sok mögöttes tartalommal.

Istenes László Forrás: Hegedűs Róbert

Miért örült ennek a felkérésnek?

Jelenleg a TV2 műsorvezetőjeként dolgozom a Mokkában és a Ripostban, de van egy 24 éve működő műsorgyártó cégem is, valamint elnöke vagyok az 1908 SZAC Budapest labdarúgó egyesületnek, amelynek 260 igazolt játékosa és 18 szakedzője van, és idén januárban jött mindezek mellé az új, izgalmas felkérés az Újpesti Rendezvénytér marketing- és értékesítési feladatainak igazgatása. Ez utóbbi eddigi életem talán legnagyobb és legizgalmasabb kihívása, egy olyan megbízás, amelyre régóta vágytam. A pénz fontos, sok dolgot befolyásol, sok mindent mozgat, elengedhetetlen része életünknek, így az enyémnek is. Az új megbízás elvállalásában azonban egyáltalán nem ez motivált. Szerencsére egy ideje már megtehetem, hogy szabadon válasszak a felkérések, a munkák között, amiért viszont rengeteget dolgoztam az elmúlt évtizedekben. Ebben az új feladatban a kihívás, az óriási lehetőség inspirál, az, hogy Újpesten – szülővárosomban – megmutathatom, hogy mit tudok hasznosítani mindabból, amit eddig tanultam szakmailag és üzletileg.

Mennyi időt tud tölteni a családjával?

Sajnos kevesebb, mint amennyit szeretnék, de igyekszem minél többet, és törekszem ebben is a számomra elfogadható egyensúly megteremtésére. A nagy gyerekeim már felnőttek, a saját életüket élik a saját családjukkal. A kapcsolatunk remek, a kor kínálta technikai eszközök segítségével szinte napi kapcsolatban vagyunk, annak ellenére, hogy Bogiék Németországban élnek egy kedves kisvárosban Münchentől nem messze, Bencéék pedig ingáznak két ország között. A „kicsik” közül a nagyobbik Franci, aki jelenleg 17 éves gimnazista, kamaszos életvitellel, éppen egy évvel az érettségi előtt, a legkisebb pedig Benedek, „Beni”, aki 12 éves, és akivel a korából adódóan a legtöbb időt töltöm. Saját és a nagy gyerekeim életmódja miatt, mint klasszikus nagypapa nem igazán tudok szerepet vállalni. Sajnos csak ritkán találkozom a kicsikkel, de ezek a találkozások mindig nagyon mélyen érintenek, és nagyot töltenek rajtam.

UP Újpesti Rendezvénytér Forrás: Hegedűs Róbert

Van valami hobbija?

Arra is jut egy kevés idő. Gyerekkorom óta versenyszerűen focizom, a sport nagyon fontos része az életemnek, azon túl remek szelep a sokirányú terhelés mellett. Néha – sajnos valóban ritkán – jut idő arra is, hogy a feleségemmel elszökjünk egy rövid időre kettesben. Ez lehet, hogy csak egy gyors kávé egy közeli kerthelyiségben, egy éttermi vacsi vagy egy filmnézés, de ezek szintén nagyon kellenek. Ezenkívül van egy kis baráti társaságom, akikkel olykor összejövünk egy kis meccsnézésre, egy kis iszogatásra, röhögésre, dumálásra. Ez is kell, ez is fontos számomra. A jóízű, önfeledt nevetések, a haveri zrikák, sztorizások szintén nagyot tudnak tölteni rajtam. Szóval ezek a szelepek.

Dolgozott-e valaha azon a területen, amit most az új munkája megkövetel?

Ennyire összetetten nem, de részleteiben igen. Voltam cégek kommunikációs munkatársa, tanácsadója, dolgoztam marketingterületen és több mint két évtizede dolgozom az üzleti világban mint producer és mint vállalkozó saját projektjeim értékesítőjeként. Számos rendezvénynek voltam generál kivitelezője, tanácsadója, nagy projektekhez és tv-műsorokhoz sikerült anyagi hátteret biztosítanom. Kiterjedt kapcsolatrendszerem van az üzleti, a sport- és a művészvilágban, amit az UP Újpesti Rendezvénytér kapcsán szeretnék sikeresen mozgatni, működtetni.

Az UP Újpesti Rendezvénytér helyszínén Forrás: Hegedűs Róbert

Tud majd segítséget kérni kollégáitól?

Mindig csapatban gondolkodom. Ez talán a sportmúltamból adódik, bár nem biztos. Az viszont biztos, hogy „… egyedül nem megy…”, ahogy a Ripacsokban is elhangzik. Szeretek értelmes, kreatív, a saját területükön jártas szakemberekkel egy teamben dolgozni, és az sem zavar, ha egy adott részterülethez a beosztottam jobban ért, mint én. Egy ilyen munka, mint amilyen például ennek a rendezvényközpontnak az irányítása, nagyon szerteágazó, nagyon sokrétű feladat. Azt gondolom, hogy az én dolgom, mint vezető nem az, hogy mindenhez én értsek a legjobban – bár ez nyílván nem hátrány –, inkább az, hogy megteremtsem a feltételeket, irányítsam, koordináljam a munkát, utakat, irányokat, feladatokat határozzak meg és azok megoldásából magam is kivegyem a saját részemet.

Mi a véleménye arról, hogy manapság érdemes több lábon állni?

A több lábon állás biztonságos dolog, szabadabbá teszi az embert, mindenkinek ajánlom, akinek, lehetősége, energiakészlete engedi. Ahogy korábban is jeleztem, szerencsére kényszerből jó ideje nem kell már semmit csinálnom. A kihívás, a feladat az, ami érdekel, ami motivál, ami vonz, ami beindít. Az új, hatalmas újpesti feladat ellenére az origó marad továbbra is a TV2. Azt gondolom, hogy szakmailag révbe értem a TV2-ben a Mokkával. Nagyon szeretem, amit csinálok. Erre a feladatra is régóta vágytam. Egy ilyen – Mokka jellegű – élő reggeli műsor véleményem szerint minden tekintetben a szakma egyik csúcsa. Kell hozzá egy nagy adag élet és szakmai tapasztalat, tv-s rutin, nem utolsósorban kellő tájékozottság politikai, közéleti és bulvártémákban. Mindezek mellett kell, hogy mentálisan is rendben legyen az ember, fontos, hogy rend legyen az életében és a fejében, mert a négyórás kelés gyorsan viszi az energiát, és ha nincs meg a kiegyensúlyozott magánéleti háttér, akkor hamar eldől az ember, és szerintem ez előbb-utóbb a képernyőn is látszik. Én most jól vagyok minden tekintetben, talán nem túlzás, ha azt mondom, életem egyik legjobb formáját, legjobb időszakát élem. A fentiekből pedig gondolom az is egyértelmű, hogy mindaddig, amíg vezetőmtől bizalmat kapok, eszem ágában sincs távozni a TV2-től, sőt, szeretnék más, új feladatokat is kapni a csatorna vezetőitől.

UP Újpesti Rendezvénytér Forrás: Hegedűs Róbert

Csak kirakati munka, vagy ténylegesen dolgozik az UP-ban?

Ez nem túl kedves kérdés, de semmi baj, válaszolok. Soha nem vállalnék kirakatmunkát. Nem vagyok az a típus. Szeretek dolgozni, maximalista, munkamániás és eredményorientált vagyok. Ha valamit elvállalok, akkor azt teljes gőzzel csinálom, illetve csak akkor vállalok el egy megbízatást, ha képes vagyok megcsinálni, amit elvállaltam. Az UP-ban, ahogy azt korábban említettem, a szóvivőség mellett a marketing- és értékesítési feladatok koordinálására kaptam megbízást, de ezek mellett feladatom egyfajta lobbitevékenység is, ami leginkább arról szól, hogy kapcsolataim eredményes mozgatása révén minél több nagy rendezvény helyszíne legyen az UP. A fentiekből talán az is kiderül, hogy feladatom a sajtóval való kapcsolattartás, ami azt is jelenti, hogy új munkám által egy másik szerepben is találkozhatnak majd velem a nyomtatott és az elektronikus médiában.

Istenes László Forrás: Hegedűs Róbert

Miért hitte azt az önkormányzat, hogy erre a posztra ön a legmegfelelőbb ember?

Ennek a kérdésnek a megválaszolására nem feltétlenül én vagyok a legkompetensebb személy, ez a városvezetés döntése volt, de talán némi választ rejtenek a kérdésére a korábbi válaszaim is. Annyit tudok a kiválasztás hátteréről, hogy több személyes casting végeredménye lett a felkérésem. Talán a szakmai múltam és eredményeim mellett segített az is a döntésben, hogy Újpesten születtem, és ott töltöttem kisgyerek éveimet, ennek egyenes folyománya, hogy hatalmas Újpest-szurkoló voltam, illetve természetesen vagyok, bár az én csapatom, Törőcsikkel, Fazekassal, Zámbóval, Tóth Andrissal, Fekete Lacival sajnos már nincs a pályán. Ez persze nyilván nem volt fontos szempont a kiválasztásnál, így hát én sem komoly érvként gondoltam, csupán érdekességként meséltem el újpesti kötődésemet.

Nem érzi összeférhetetlennek a tv-zést és ezt a munkát? Kihasználja az új intézmény promotálásában, hogy egy reggeli műsort vezet, ahol programokat is lehet ajánlani?

Összeférhetetlennek semmiképpen. A két munka között egyébként is van átfedés, egyik a másik hasznára lehet. És, hogy műsorvezetőként kihasználom-e a Mokkát, mint promóciós felületet? Nem, de nem is tudnám, hiszen a reggeli műsor összeállítása nem az én feladatom. Nincs ráhatásom. A műsor tartalmi részének összeállítása a szerkesztőink munkája. Tartalmi beleszólásunk nem igazán van a műsorba, főleg nem a promóciós felületek értékesítésébe. Azt azonban elképzelhetőnek tartom, hogy később, mint az UP Újpesti Rendezvénytér értékesítési igazgatója, kezdeményezek a TV2-vel egy olyan együttműködést, amely mindkét fél számára előnyös lehet.

Mit szólt hozzá a TV2 vezetősége?

Természetesen időben tájékoztattam őket a terveimről, támogatják, és gratuláltak a kinevezésemhez.