Soros beosztottja angolról magyarra lefordított egy cikket, ami véleménycikként jelent meg

Ács Dániel, 444, újságíró
Vágólapra másolva!
A 444 fiatal fordítótehetsége megmutatta, nem is olyan nehéz dolog ez az újságírás!
Vágólapra másolva!

A magyar sajtó egyik kedvelt műfaja a külföldi lapokból való szemlézés, amikor is az újságírók lefordítanak egy angol, német, francia vagy más nyelven íródott cikket, vagy annak egy részletét magyarra. Ezzel így, ebben a formában semmiféle baj nincs, hiszen joggal feltételezhető, hogy a magyar újságolvasók egy része a külföldi történések iránt is érdeklődik, és tisztában akar lenni azzal, mi történik szerte a nagyvilágban. A probléma ott kezdődik, ha valaki saját szellemi termékeként állítja be azt, hogy egy idegen nyelvű írást átkonvertált magyarra. Ennek legdurvább válfaja akkor valósul meg, ha mindez a szerző-fordító saját véleményeként jelenik meg valamelyik hírportálon.

Ez utóbbi aránylag ritka, de Soros blogjának tegnap késő este összejött a bravúr.

20 óra 46 perckor feltűnt a 444 felületén a „Biztos, hogy a Mohamedet pedofilnak nevező nő ügyében a szólásszabadság ütközött a vallásszabadsággal?” című csoda, amely a blog véleményrovatába lett elhelyezve.

Forrás: 444

Az anyag az Emberi Jogok Európai Bíróságának múlt heti, „megosztó ítéletéről” szól. A nemzetközi fórum kimondta, hogy „nem sérült egy osztrák nő szólásszabadsághoz való joga, amikor Ausztriában a bíróságok elítélték, mert pedofilnak nevezte Mohamed prófétát”. A kattintási rekordokat egészen biztosan nem döntő cikkben elsőre feltűnő volt, hogy

  • lehetetlenül hosszúra sikeredett, és
  • tele volt olyan jogi jellegű érveléssel, amit teljeséggel kizárt, hogy Soros bármelyik beosztottja le tudna saját magától vezetni.

Az első megérzés általában be szokott jönni, ezúttal is így volt. Ahogy a szerző-fordító fogalmazott anyagának elején: „ebben a cikkben jól levezették, hogyan jutott erre a bíróság, és az ítélet mit jelent a jövőre nézve”, majd belinkelte a barristerblogger.com-on megjelent írás URL-címét, és olyan szorgos fordításba kezdett, hogy azt az erre szakosodott irodák is megirigyelnék. Képes volt arra, hogy egy 6 és negyed A4-es oldalnyi, közel 3000 szavas, angol nyelvű szöveget (némi eltéréssel) átemeljen a 444 véleményrovatába, ami amúgy korábban a portálnál dolgozók álláspontját volt hivatott tükrözni! De már ez sincs így!

Egészen kemény, izzasztó munka volt! Alaposan kifordította magát a srác, nem csoda, hogy ez volt az egyetlen anyaga a tegnapi napon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!