Stop Soros: a kormány eltünteti a migránsok kiskapuit

Vágólapra másolva!
A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a Stop Soros törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán azt mondta, Soros György hálózata azon dolgozik, hogy minél több ember érje el Európát, mert ebben látják a kontinens jövőjét.

Ez egy politikai program, amelyben a migránsokat segítő, emberi joginak álcázott szervezetek vesznek részt - fogalmazott.

Felidézte, hogy egy korábbi törvény értelmében a bevándorlást szervező szervezeteknek be kell jelenteniük a külföldről származó támogatásaikat.

Mivel Soros György szervezetei megtagadták, hogy regisztráljanak, ezért további, a tevékenység-azonosításra alkalmas eszközöket szükséges bevezetni – hangoztatta a kormányszóvivő, megjegyezve: a rendszer önbevalláson alapul majd, de meglesz a mód az ellenőrzésre bírósági és ügyészségi keretek között.

A Stop Soros törvénycsomag második elemét, a fizetendő illetéket azért vezetnék be, mert Magyarország az elmúlt mintegy két és fél évben több mint egymilliárd eurót fordított különleges költségként a határvédelmi feladatok ellátására, és tarthatatlan, hogy a „magukat civil szervezetnek nevező szervezetek” ennek ellenében dolgoznak.

Ha egyesekről kiderül, hogy az illegális bevándorlók Európába áramlását segítik, adott esetben szankciók következnének: távol lehetne tartani őket a határsávtól, vagy ha külföldiek, meg lehetne tiltani a Magyarországra lépésüket – ismertette Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy nem lankad a Soros György-féle szervezetek tevékenysége.