A börtönben ülő Czeglédy Csabát akarja indítani az MSZP a választáson

Czeglédy
Vágólapra másolva!
Komolyan felmerült szocialista berkekben, hogy elindítják Szombathelyen egyéni képviselőjelöltként a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabát. Az előzetes letartóztatásba helyezett MSZP-s politikus pártja választási listáján is befutó helyre kerülhet - írta a Magyar Idők. 
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van, párttársai országgyűlési képviselőjelöltet csinálnának Szombathelyen a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabából – értesült a Magyar Idők. MSZP-s forrásuk szerint Gyurcsány Ferenc és Botka László egykori ügyvédjét úgy próbálnák eladni a választóknak, mint a „fasizálódó Orbán-rendszer üldözöttjét".

Mint a forrás fogalmazott, ő lehetne a mi Táncsics Mihályunk. Szavai szerint Czeglédy az országos pártlistán is előkelő helyre kerülhet, így mandátumszerzése majdnem biztosra vehető.

Czeglédy Csaba a szocik jelöltje lehet Szombathelyen Forrás: Szegedma.hu

Fontos szempont továbbá, hogy a mentelmi jog a képviselőjelölteket is megilleti. Ez ugyan a Czeglédy Csaba ellen folyamatban lévő eljárásokat nem érinti, de újabb bűncselekménnyel csak akkor lehetne meggyanúsítani, ha a választási kampányban a Nemzeti Választási Bizottságtól,

megválasztása vagy listás mandátum szerzése után pedig az Országgyűléstől mentelmi jogának felfüggesztését kéri a nyomozó hatóság.

Amennyiben ez megtörténne, azt a szocialisták belföldi és nemzetközi fórumokon egyaránt a demokrácia elleni támadásként próbálnák meg tálalni.

Czeglédyt és társait azzal gyanúsítják, hogy összesen 3,3 milliárd forintnyi áfát és személyi jövedelemadót nem fizettek meg az államnak. A politikus cége, a Human Operator Zrt. diákokat közvetített ki különböző munkahelyekre, és több ezer fiatalnak adós maradt a munkabérrel. Utóbb kiderült, hogy esetenként pártmunkára fogták be a fiatalokat, például DK-s tüntetésekre való mozgósítás és aláírásgyűjtés volt a feladatuk. A bűnszervezet áldozatainak kártalanítását az állam magára vállalta, a kormány pedig tavaly decemberben döntött a kárrendezésről.

A károsultaknak február 28-ig kell jelezniük kártalanítási igényeiket a lakhelyük szerinti kormányablaknál. A Czeglédy-ügyben indult eljárás során egyébként a nyomozó hatóság egy kismartoni (eisenstadti) bankfiókban jogsegélykérelem útján lefoglalt egy kilogramm befektetési aranyat egy Czeglédy nevére nyitott széfben.

Az is kiderült, hogy a Human Operator Zrt. több alkalommal, összesen 200 millió forint kölcsönt kapott a Dobrev Klára vezette Altus-cégektől, ezért Gyurcsány Ferenc feleségét az adóhatóság nyomozói tanúként hallgatták meg.

A Fidesz szerint Czeglédy Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának. Ha ez igaz, akkor Czeglédy olyan információk birtokában lehet, ami megmagyarázza, miért nem vették le róla a kezüket a baloldal prominensei azok után sem, hogy meggyanúsították és előzetes letartóztatásba helyezték a szombathelyi politikust, aki négy éve a baloldali szivárványkoalíció jelöltjeként lett önkormányzati képviselő.

Keressük az MSZP-t, ha válaszolnak, megírjuk.