Családostul útra kelt Báró, az ország legismertebb gólyája

őrhalmi gólya
Báró, a bekamerázott gólya vélhetőleg már egy hete útnak indult a családjával Izraelbe.
Vágólapra másolva!
Minden jel arra utal, hogy Báróék már egy hete útra keltek – számolt be a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu.
Vágólapra másolva!

Hétfő óta üres a bekamerázott gólyafészek az őrhalmi iskola kazánkéményén. Bárót 2016 tavaszán látták el műholdas jeladóval, azóta az ország talán legismertebb gólyája lett. Mozgását folyamatosan élénk figyelem kíséri, érkezése mindig nagy izgalmat váltott ki.

A madár minden évben elsőként érkezik Magyarországra, idén március 4-én, vasárnap tűnt fel a fészkében.

Báró, a bekamerázott gólya vélhetőleg már egy hete útnak indult a családjával Izraelbe. Forrás: MME Őrhalom

Ennek az az oka, hogy Báró nem a hazai gólyák fő területére, Szudánba és Csádba repül teleni, hanem jóval közelebb, Izraelbe, amellyel több ezer kilométert spórol meg, bár a többieknél nagyobb kockázatot is vállal a korai érkezéssel.

Jöttét idén tavasszal is aggódva várták a Nógrád megyei településen, ugyanis tavaly szeptember óta nem adott életjelet magáról, de szerencsére épségben megérkezett.

Pár nap múlva ideért Báró párja is, és szerelmük igen gyümölcsöző volt az idei költési szezonban, öt fiókát sikerült felnevelniük.

Az őrhalmi webkamerás fészekben "Báróné" az április havas fészekben is folytatta a kotlást. Forrás: MME Őrhalom

A táplálékban gazdag őrhalmi réteknek köszönhetően nagyszerű kondícióban kezdhették meg útjukat Izraelbe. A település aggódó szeretettel várja vissza jövőre is a gólyacsaládot – írja cikkében a www.nool.hu