Napokig kitart a szinte elviselhetetlen hőség

Egész héten átlagosan 27-36 fok várható napközben (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Rekkenő hőség volt egész nap az országban. Aki csak tehette vízparton volt, a városban szinte elviselhetetlen volt a meleg, ontotta magából a hőséget a beton. Vizet oszottak a tereken és a pályaudvarokon, bőven 35 fok felett volt a hőmérséklet. Ez a következő napokban sem változik jelentősen, a hét második felében is csak kissé mérséklődik a kánikula, maradnak a 30 fok körüli maximumok. A sok napsütés mellett azért zápor, zivatar is lesz.
Vágólapra másolva!

Egész nap hatalmas hőség volt az országban, délután csúcshőmérséklet elérte a 35 fokot.

A tartós hőség miatt hétfőtől Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Vízosztás Budapesten. Forrás: MTI

Kedden is sok napsütés lesz. Szórványosan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon alakulhat ki zápor, zivatar. Előbb a Dunántúlon, majd estére már a Tiszántúlon is megerősödik a szél. Zivatar környékén viharos széllökések is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban is 15-22 fok lehet.

Napközben a Dunántúlon 26-30, máshol 31-35 fokig melegszik a levegő.


Majd egész héten, a hétvégén is marad a napos, meleg idő, 35 fok közötti csúcshőmérsékletekkel, de ami a legrosszabb, hogy éjszaka is meleg lesz. Ilyenkor pedig sokan nem tudnak aludni, a kialvatlanság akár súlyos betegségekhez is vezethet. Rengetegen lesznek rosszul napközben a hőség miatt.

A Budapest Sportiroda vizet oszt a Margitszigeten

Rengetegen sportolnak a nagy melegben is, a sportiroda arra kéri a futókat, hogy különösen óvatosan sportoljanak a napokban. Leginkább kora reggel és kora este érdemes futni, és

ha lehetséges, kerüljék a napközbeni, különösen a 11 és 15 óra közötti futást, mert ez rosszulléthez vezethet még azoknál is, akik jó edzettségi állapotban vannak.

A futóknak egyébként vizet is osztottak a Margitszigeten.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy még a legedzettebbek se menjenek futni napközben a Margitszigetre. Fotó: Hajdú D. András [origo]

A hőségben ugyanis szervezetünk átlagon felüli megterhelésnek van kitéve, kitágulnak az erek, a szív fokozott munkát végez, ilyenkor megnövekedhetnek a keringési problémák is.

Kitart a kánikula, fokozottan vigyázzunk a háziállatainkra

A hőségben különösen fontos, hogy házi kedvenceinkre, illetve haszonállatainkra is fokozottan ügyeljünk. Óvjuk őket a tűző naptól és folyamatosan biztosítsunk számukra friss ivóvizet.

Zárt autóban véletlenül se hagyjuk a kutyánkat, pár percre sem.

A tartós meleg nemcsak az emberek, hanem az állatok szervezetét is megviseli,

például a kutyák is kaphatnak hőgutát, a világos színű sertések pedig le tudnak égni a tűző napon.

Kánikulában inkább ne futtassuk kutyánkat, a nagyobb túrákat is hagyjuk hűvösebb napokra! A sétáltatást célszerű a reggeli és a késő délutáni órákra időzíteni.

Forrás: Origo

Ahogyan az embereknél, úgy az állatoknál is csökkenhet az étvágy a kánikula miatt. Nedvesített vagy vizes alapú táppal növelhetjük az étvágyat és segíthetjük a vízpótlásukat. A napi adagot osszuk több részre.