Soros György fenyegetőzik: kettőzött erővel harcol a normalitás ellen

Soros György
Vágólapra másolva!
Hiába halmozza a kudarcokat, Soros György tántoríthatatlan, ha céljairól van szó. Ezért megkettőzi erejét, hogy a képére alakítsa a világot - derül ki a 87 éves spekulánsnak a The Washington Post című lapnak Zürichben adott és vasárnap megjelent interjújában. Sorost meg sem karcolta, hogy az elmúlt időszakban vereséget vereségre halmoz, hogy emberek tízmilliói utasítják el a hozzá köthető nyílt társadalom eszméjét, ő inkább háborús retorikába kezdett. Az önkritika teljességgel hiányzik az eszköztárából.
Vágólapra másolva!

„Mindaz, ami rosszul alakulhatott, rosszul is alakult” – így kezdte sajtóturnéjának legújabb állomásán, a The Washington Postnak adott interjújában Soros György. Tény, volt egy pár kudarcos akciója a 87 éves pénzembernek az elmúlt időszakban. Ezeket elég precízen fel is elevenítette:

  • 2016-ban az általa támogatott (értsd: pénzelt) Hillary Clinton elvesztette az amerikai elnökválasztást Donald Trumppal szemben. Ez azért jelent nagy problémát számára, mert a jelenlegi amerikai elnök éppen annak a globalizációnak akar gátat vetni „Amerika az első politikájával”, ami neki nagyon fontos.
  • Európai színtéren sem alakult minden a tervei szerint. Ugyanis az az Európai Unió, amelynek sikerességében annyira bízott, most Nagy-Britannia elvesztésén és az erősödő migránsellenes érzelmeken vitázik, ahelyett, hogy akadály nélkül haladna az általa kijelölt úton.
  • Legutóbbi égése pedig a keddi előválasztás volt, ahol például Kaliforniában az általa támogatott ügyészjelöltek rendkívül sikertelenül szerepeltek.

Falakba ütköztünk Kaliforniában – így reagált Soros az amerikai napilapnak a legutóbbi vereségsorozatára. Mi következne ebből a mondatából? Az, hogy a más országok belügyeibe előszeretettel beavatkozó pénzember/megmondóember-elemző képes egy kevés (nem sok!) önkritika gyakorlására. Csakhogy a folytatás ez lett:

Soros György amerikai pénzember a kudarcok ellenére megkettőzi erőfeszítéseit Forrás: --

Magyarán a világot a saját képére formálni akaró Sorost meg sem karcolta, hogy kudarcot kudarcra halmozott az elmúlt időszakban, hogy emberek tízmilliói utasítják el a hozzá köthető nyílt társadalom eszméjét, hogy Roseanne Barr amerikai színésznőtől kezdve Vlagyimir Putyin orosz elnökig széles körben támadják.

Soros György tántoríthatatlan, és azt a következtetést vonta le a történtekből, hogy turbó sebességre kell kapcsolnia.

Feltehetően a megkettőzött erőfeszítésnek köszönhetően, az eddigi kudarcai ellenére 15 millió dollárt tervez költeni az ősszel esedékes félidős kongresszusi választásokra. A pénzember elszántságát mutatja, hogy amikor Patrick Gaspard, a New York-i székhelyű Nyílt Társadalom Alapítvány vezetője megkérdezte Sorost, hogyan látja a szervezet szerepét, miközben egész tevékenységét oly sok támadás éri, a milliárdos csak ennyit válaszolt:

A konfliktusok generálására létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány jelenleg 100 országban évente mintegy 940 millió dollárt költ a „szólásszabadság” és a „szabad választások” támogatására. – írja a Washington Post, az alapítvány adataira hivatkozva. Ugyan sok országban jelen szeretnének lenni Sorosék, de egyre több helyen nézik ezt rossz szemmel.