Át akarták verni az idős asszonyt, de végül túljárt a csaló eszén

Vágólapra másolva!
Egy békéscsabai nagymama hallgatott a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásaira, így nem tudták megszerezni a pénzét a csalók. 
Vágólapra másolva!

Idegen férfi hívta fel a 82 éves békéscsabai asszonyt május 28-án. A hívó fél az asszony unokájaként mutatkozott be, és arra kérte őt, hogy töltse fel a telefonja egyenlegét tízezer forinttal, mert bajban van. A nagymama többször visszakérdezett, hogy valóban az unokája-e, a hívó mindig igennel válaszolt- olvasható a Vásárhely24.com oldalán.

Az idős asszonynak az vált gyanússá, hogy az unokája tudja, nehezen mozog, mégis azt kéri tőle, hogy egy bankautomatánál töltse fel a telefonját.

Végül úgy döntött, az interneten utalja át a pénzt, mire a férfi azt mondta, hogy akkor inkább küldjön 50 ezer forintot, és lediktált egy bankszámlaszámot is. Ezután többször visszahívta a nagymamát, hogy átutalta-e már a pénzt.

Az asszony azonban szemfüles volt, és felhívta a valódi unokáját, aki elmondta, hogy nem ő telefonált.

Így végül a csalónak nem sikerült pénzt szereznie az idős asszonytól, aki pontosan azt tette, amire a rendőrség a telefonos csalások megelőzése érdekében többször felhívta a figyelmet.