Megszűnt a nőverő Juhász Péter alól a pártja, megint pénzt koldul

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
Ahogy azt csütörtökön már előre jeleztük, a nőverő Juhász Péter alól megszűnt az Együtt nevű mikropárt. Ezt maga Juhász Péter jelentette be saját Facebook-oldalán. De azért ne ijedjünk meg nagyon, mert a sorozatos botrányaival politizáló Juhász azt is írta, hogy a "közösségük" valamilyen formában vissza fog térni az ősz folyamán.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. június 2. napján a www.origo.hu oldalon „Megszűnt a nőverő Juhász Péter alól a pártja, megint pénzt koldul" címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt vert, továbbá valótlanul híresztelte, hogy volt élettársát, három gyermekének anyját összeverte és terrorban tartotta.

Ahogy azt csütörtökön már előre jeleztük, a nőverő Juhász Péter alól megszűnt az Együtt nevű mikropárt. Ezt maga Juhász Péter jelentette be saját Facebook-oldalán. De azért ne ijedjünk meg nagyon, mert a sorozatos botrányaival politizáló Juhász azt is írta, hogy a "közösségük" valamilyen formában vissza fog térni az ősz folyamán.

Juhász élő bejelentkezésében mondta el a párt küldöttgyűlése után, hogy

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter Forrás: Csudai Sándor - Origo

De mielőtt könnyeket morzsolnánk amiatt, hogy Juhász Péter eltűnik a közéletből, mindenki nyugodjon meg, mert Juhász a fentebb említett videóban elmondta, hogy ősszel a „közösségük" vissza fog térni valamilyen formában.

Természetesen nem maradhatott el a könnyes búcsú után az újabb koldulás sem, ahogy azt már a nőverő Juhásztól megszokhattuk, hiszen Juhász Facebook-oldalán továbbra is próbálja összekaparni a visszafizetendő kampánytámogatás összegét.

Mint ismeretes az Együtt azért került csődközelbe, mivel az országgyűlési választásokon nem sikerült az 1 százalékot sem elérniük. Így a hatályos jogszabályok értelmében vissza kell fizetniük a 153 millió forintos kampánytámogatást.

A csúfos szereplés előidézésében vélhetően komoly szerepet játszott, hogy a Bors nyilvánosságra hozta idén februárban, hogy Juhász volt élettársát, három gyermekének anyját összeverte és terrorban tartotta, ami után nem mondott le.

Juhászék bíztak abban, hogy a Jobbik is segíti majd őket, ezt éppen tegnap leplezte le Toroczkai László. Emiatt elég nagy botrány robbant ki a Jobbikban.