Kegyelmet kapott Penka, a határsértő tehén

Vágólapra másolva!
Kegyelmet kapott Penka, a bolgár tehén. Azért akarták levágni, mert dokumentumok nélkül lépte át az Európai Unió külső határát. A nemzetközi felháborodást követően a bolgár hatóságok úgy döntöttek, megkímélik életét.
Vágólapra másolva!

Penka (magyarul: Habocska) a bulgáriai Mazaracsevo nevű településről kóborolt el május 12-én a szomszédos Szerbia területére, ahol több mint két hetet töltött. Amikor az egészségét igazoló dokumentumok nélkül visszakerült, a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy

le kell vágni, mert megsértette az élőállatok Európai Unióba történő behozatalára vonatkozó irányelveket.

A tehén gazdája Ivan Haralampiev tíz napja a tévében kért kegyelmet Penka számára.

Penka ügye ezt követően nagy nemzetközi tiltakozási hullámot keltett a közösségi médiában, különösen Nagy-Britanniában, ahol az euroszkeptikus aktivisták és kiadványok

a brüsszeli bürokrácia áldozataként emlegették a tehenet.

Az állatok jogaiért küzdő aktivisták, köztük

Sir Paul McCartney, a Beatles egykori basszusgitárosa és dalszerzője, petícióban kérték Bulgáriától, hogy mentse meg az ötéves tehén életét.

Több mint 30 ezren írták alá az internetes petíciót.

A Bolgár Élelmiszerbiztonsági Ügynökség belegyezett abba, hogy felülvizsgálja Penka ügyét. A laboratóriumi vizsgálatok alapján

orvosi igazolást kapott arról, hogy egészséges,

ezért nem fogják leölni, és várhatóan a hét végéig visszakerülhet a Mazaracsevo településen lévő korábbi otthonába - közölte a hatóság hétfőn.

A Négy Mancs állatvédő szervezet szerint naponta több tucat kóbor állat lépi át az Európai Unió külső határait. "Igazán kegyetlenség lenne mindegyiküket leölni" - jelentette ki Javor Gecsev szóvivő. Hozzátette, reméli, hogy Penka ügye segít majd rendezni ezt a hézagot az uniós joganyagban.