Sok riasztást kaptak a tűzoltók a felhőszakadások után

Vágólapra másolva!
Főleg Sopronban és Baján, valamint néhány Baranya megyei településen kérték az tűzoltók segítségét a vihar miatt - számolt be oldalán a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

Több helyre is riasztották a tűzoltókat a délutáni felhőszakadások következményei miatt. Elsősorban Sopronban és Baján, valamint néhány Baranya megyei településen főként a

lakásokba, pincékbe beömlő víz miatt kérték az egységek segítségét.

A Kisalföld.hu megírta, hogy Sopronban az utakon nem mindenhol tudták elnyelni a kanálisok a vizet, ezért több helyen vízben gázoltak az autók.

Az Útinform tájékoztatása szerint a Baja átkelési szakaszon a 158-159. kilométerszelvény között,

ötszáz méter hosszan lezárták az 51-es főutat,

mert a vihar nyomán az útra került csapadékot nem tudja elvezetni a csatornarendszer.