A DK-s Varju Lászlóék pitiáner huligán módjára plakátokat firkáltak össze

Vágólapra másolva!
Újpesti kampányának keretében eszeveszett akcióba kezdett Varju László és csapata: Alighogy pár órája kiállították Újpesten a Kerítésbontók elnevezésű plakátkampány plakátjait, villámgyorsasággal ráfestették gondolataikat. A hiba csak abban volt, hogy ezt mások is észrevették, sőt le is vidózták. A Gyurcsány-párti politikus nem igazán tudott mit tenni, elismerte a firkálást. Újabb szellemi magaslatokban tehát a haladó baloldal.
Vágólapra másolva!

Nincs könnyű helyzetben az, aki ismétlés nélkül jelzőkkel szeretné illetni a balliberális politikus elmúlt napokbeli teljesítményét.

Nagyon sokat bénáztak, nagyon látványosan, nagyon „erős" megnyilvánulásokkal és akciókkal, de minden bizonnyal Varju László, Gyurcsány-párti politikus rakta fel az i-re a pontot, amikor pár fős csapatával rögtönzött plakátfirkálásba kezdett.

Nem szabad elvitatni Varju érdemeit, hiszen számos pozíciót visel, így például ő Demokratikus Koalíció

  • országgyűlési képviselője
  • egyik alelnöke
  • újpesti jelöltje (amúgy nem Újpesten lakik)

Ennek megfelelő komolysággal újpesti kampányának részeként Varju maga köré vett egy 7-8 fős csapatot, és amikor senki nem látta, el kezdték megrongálni a most éppen Újpesten kiállított Kerítésbontók elnevezésű plakátkampány plakátjait. A probléma csak azzal volt

mégiscsak meglátták őket, sőt meg is örökítették az akciót.

Az újpesti Fidelitas közösségi oldalán szúrtuk ki a következő videókat. Itt maga a Varju vezette Picasso-különítmény akciója látható, a DK-s politikus tisztes távolból felügyeli a "munkálatokat":

Itt pedig az, ahogy Renge Zsolt, az újpesti Fidelitas vezetője szembesíti a Gyurcsány-párti politikust tettével. Beismerés lett a vége:

Az ifjúsági szervezet Facebook-oldalán az olvasható, hogy egy-két órával a kihelyezésük után már meg is rongálták a plakátokat. Hozzátették, hogy

Nem igazán jó hír Varjuéknak, hogy Ozsváth Kálmán, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke bejelentést tett a történtek kapcsán a helyi választási bizottságnál.