Gyaloglással gyűjt pénzt húsz programozó fogyatékos fiataloknak

Vágólapra másolva!
A Liferay munkatársai virtuális világkörüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt - közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Vágólapra másolva!

Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet.

A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év alatt összesen 40750 kilométert tegyenek meg.

Létrehoztak egy jótékonysági honlapot, ahol a megtett lépéseik alapján világtérképen jelölik, "merre járnak", emellett eseményeket szerveznek, amelyek alkalmával szintén pénzt tudnak gyűjteni - tette hozzá.

Az alapítvány igazgatója azt mondta, az adomány összegét fogyatékos fiatalok felkészítésére és munkába helyezésére fordítják majd. Egy ember elhelyezéséhez körülbelül 150-200 ezer forint szükséges

- fűzte hozzá.

A Kézenfogva Alapítvány idén 25 éves, tíz éve foglalkozik fogyatékosokkal. Számos vállalattal kapcsolatban állnak, akik jelzik nekik, hogy milyen munkaerőre lenne szükségük, ők pedig felkészítik rá a fiatalokat - ismertette Pordán Ákos.

A munkáltatók 90 százalékban elégedettek az általuk küldött dolgozókkal - emelte ki. Adományozni és a virtuális gyaloglás útvonalát nyomon követni a http://www.kezenfogvamozdulunk.hu honlapon lehet.