Nyugtatókkal kereskedett a budapesti banda

Vágólapra másolva!
A 20 éves budapesti férfi és két női társa azért mentek Kecskemétre, hogy nyugtatókhoz jussanak. Ehhez valahogyan egy orvostól kitöltetlenül megszerzett, majd betegek nevére kitöltött orvosi vényeket vittek magukkal, azután egy gyógyszertárban ki is váltották a gyógyszereket.
Vágólapra másolva!

A vényeken feltüntetett emberek adatai valósak voltak, de

a nyugtatókat nem szakorvos írta fel, és hozzá sem járultak ahhoz, hogy nevükben gyógyszereket váltsanak ki.

A háromfős banda végül néhány óra alatt

51 doboz különböző típusú, vényköteles nyugtatóhoz jutott hozzá. Volt két olyan gyógyszertár, ahol a patikus a vényt kiváltó férfitól elkérte a személyi igazolványát, ő azonban mindkét alkalommal egy másik férfi nevére szóló, lopott személyi igazolványt adott oda.

A hamis vényekkel közel 55.000 forint gyógyszertámogatást vettek jogosulatlanul igénybe.

Később a rendőrök az egyik nőnél másik 13 darab, kitöltött, hamis vény került elő.