A Jobbik képviselője migránsokat telepítene Magyarországra

Gyöngyösi Márton beszél FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ politikus sajtótájékoztató SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY SZIMBÓLUM TÁRGY zászló
Budapest, 2015. április 17. Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatót tart Tiltakozás az Iszlám Állam elleni katonai részvétel miatt címmel az Országház főlépcsője előtt 2015. április 17-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Egészen meghökkentő interjút adott az European Security Journalnak a néhány éve még az országgyűlés zsidó származású képviselőit listázni akaró Gyöngyösi Márton jobbikos politikus – írja a PestiSrácok.hu.
Vágólapra másolva!

A „Segíteni kell a menekülteket, harcolni kell a populizmus ellen és együtt kell működni az EU-val" címet viselő nyilatkozatra Lovas István hívta fel a figyelmet. Pár évvel ezelőtt még hatalmas tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, hogy Gyöngyösi Márton eltávolítását követelje a közéletből, amiért a jobbikos képviselő a zsidó származású, és szerinte ebből fakadóan nemzetbiztonsági kockázatot jelentő képviselők listázását indítványozta – írta a Lokál.

Gyöngyösi Márton migránsokat telepítene Magyarországra Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Gyöngyösi Márton kifejtette, hogy a migráció egy nagyon komplex probléma, amit globális méretekben kell újragondolni, más országokkal együttműködve. Gyöngyösi a lapnak adott interjújában azt is kijelentette, hogy meglátása szerint nincs más megoldás, menedékjogot kell adni a Szíriából érkező bevándorlóknak.

Arra a kérdésre, hogy ez magában foglalja-e a betelepítési kvótát, egyértelműen igennel válaszolt. („Yes, of course" – „Természetesen igen").

Gyöngyösi az interjúban kritizálja a kormányt azért, mert a kiindulási országtól függetlenül nem enged be bevándorlókat.