Nyílt bandaháborúvá fajult a DK és az MSZP konfliktusa Újpesten

Vágólapra másolva!
Új fejezetet sikerült nyitnia a feleknek az újpesti körzetben: annyira utálják egymást, hogy már nyíltan egymás ellen kampányolnak. Az MSZP-ből kilépett, vasárnap függetlenként induló Horváth Imre telefonon és szórólapon mozgósít a szocialisták mellett. Közben egy újpesti DK-s politikus könyörgött neki, lépjen vissza a DK-s Varju László javára, amire Horváth annyit írt, ő az esélyesebb jelölt, lépjen vissza Varju. A Gyurcsány-párti politikus egyébként nem utasította el a migránsok betelepítését Újpestre, lehet azért, mert a Rózsadombon lakik. A helyi választási bizottság viszont "elutasította" őt, mert plakátokat rongált. Itt tart a baloldali együttműködés két nappal a választások előtt.
Vágólapra másolva!

Eszkalálódik a Demokratikus Koalíció és szocialisták közötti konfliktus Újpesten. A két párt viszonya nagyon elmérgesedett helyben, gyakorlatilag mindenki szeme láttára nyírják egymást a felek. Többször írtunk róla, a szocialista országgyűlési képviselő, Horváth Imre megsértődött a pártvezetésre, és kilépett az MSZP-ből, mert nem őt indították újra Újpesten, hanem a pártvezetés átjátszotta a körzetet Gyurcsány emberének, az egykori szocialista dezertőrnek, Varju Lászlónak. Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint az újpesti baloldali háború jelenleg ott tart, hogy

az MSZP-ből kiugró, és vasárnap függetlenként induló Horváth szórólapokon és hangüzenetekben arra buzdítja az újpestieket, hogy szavazzanak rá és az MSZP listájára.

Ebből egyértelműen kitűnik, hogy mindezt a DK-MSZP megállapodás, valamint a pártok közötti döntés értelmében kijelölt DK-s Varju László ellenében teszi. Az újpesti körzet DK-s választókerületi elnöke, Berényi Erzsébet szabályszerűen kikelt Horváth ellen közösségi oldalán, és éles hangnemben visszalépésre kéri őt. A független színekben induló politikus hasonló stílusban reagált nyílt levelében. Szerinte,

ha Gyurcsányék annyira fontosnak tartanák a baloldal győzelmét Újpesten, akkor Varjú Lászlót visszaléptetnék.

Horváth amúgy esélyes baloldali jelöltként kampányol egy Népszavában megjelent Publicus-mérés alapján. Úgy tudjuk, hogy az MSZP a háttérből titokban segíti Horváthot.

Forrás: Origo

További érdekesség, hogy a szomszédos körzetben, az angyalföldi körzetben Hiszékeny Dezső plakátján Tóth József, XIII. kerületi polgármester is rajta van, viszont Varju Lászlóén nem – hívta fel a figyelmünket informátorunk. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy

a szocialista körökben nagy népszerűségnek örvendő angyalföldi városvezető nem hajlandó együttműködni a Demokratikus Koalícióval.

Tóth és a Gyurcsány-párt kálváriája arra vezethető vissza, hogy mikor Botka László, bukott kormányfőjelölt budapesti kampányfőnököt keresett maga mellé, akkor nem az által preferált Tóth Józsefet, hanem Kunhalmi Ágnest választották meg a budapesti választási bizottság élére.

A Gyurcsány-párti Varjút elítélte a választási bizottság

Tegnap megírtuk, hogy Varju László csapatával órákon belül el kezdte megrongálni a most éppen Újpesten kiállított Kerítésbontók elnevezésű plakátkampány plakátjait. A 7-8 fős demokrata különítmény akciójával csak annyi probléma volt, hogy fél Újpest látta őket pingálás közben, sőt, mint kiderült, páran meg is örökítették az akciót. Az újpesti Fidelitas közösségi oldalán szúrtuk ki azt a videót, amelyen a Gyurcsány-párti politikus felügyelte a „munkálatokat":

Renge Zsolt az újpesti Fidelitas elnöke szembesítette tettével Varjut, aki beismerte, hogy megrongálta a plakátokat. Ozsváth Kálmán, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke pedig bejelentést tett a történtek kapcsán.

Az ügyben villámgyorsan döntés született, a helyi választási bizottság határozatban ítélte el Varju Lászlót, akinek most már papírja van arról, hogy rongálni is tud, ha nagyon kell.

Újpesti forrásunktól úgy értesültünk, nemcsak a plakátrongálás miatt főhet a feje Gyurcsányéknak, hiszen egy másik ügyben is elítélte őket a helyi választási bizottság. A fideszes vezetésű önkormányzat idestova hétéve oszt szárazélelmet a rászorulóknak. Nem is kellett több Varju Lászlóéknak, és el kezdtek olyan szórólapot terjeszteni, amin úgy állították be, mintha ők szervezték volna az akciót. A határtalan pofátlanságot nem értékelte a helyi bizottság, és érkezett a Gyurcsány-pártnak egy másik elítélő határozat.

Gyurcsány helyettese nem utasította el a migránsok betelepítését Újpestre

Elsőként számoltunk be róla, hogy Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere a napokban arra kérte a választókerületben induló országgyűlési képviselőjelölteket, adjanak az újpestieknek írásos garanciát, hogy megválasztásuk esetén semmilyen módon nem támogatják migránsok betelepítését. A levelet és a nyilatkozat szövegét minden képviselőjelölt megkapta és átvette.

Varju László, a Gyurcsány-párt, valamint a Momentum és az LMP jelöltje sem írta alá a nyilatkozatot. Mindez azt jelenti, hogy a fenti pártok jelöltjei hajlandók lennének migránsokat betelepíteni Újpestre.

A történet szempontjából érdekes, hogy az MSZP-ből kilépett, és a választáson függetlenként induló Horváth Imre aláírta. Ezzel nyíltan szembemegy a szocialisták és Gyurcsányék terveivel: azt állítja, hogy nem hajtaná végre a Soros-tervet, ellenzi a kerítés lebontását és a migránsok betelepítését, valamint nem működne együtt a Jobbikkal. Ezt, mint papíron pártonkívüli jelölt persze meg tudja tenni.

Forrás: Origo

Varju a Rózsadombról képviselné az újpestieket

A hetvenes éveiben járó Horváth régi kommunista, határőrtisztként az egykori Szovjetunióban kapott kiképzést. Úgy tudjuk, mindegyik belső kutatás azt mutatja, hogy Varju László borzalmasan áll kettőjük versenyében, Horváth Imrére többen szavaznának, mint rá. Ennek feltehetően az az oka, hogy

Horváth Imre tősgyökeres újpestinek számít, önkormányzati képviselő is volt, helyben jól ismerik, népszerű, négy éve fölényesen győzött a fideszes jelölt ellen. Ezzel szemben Varju köztudottan nem újpesti, nem is angyalföldi, a Rózsadombon lakik luxusvillában,

így aztán érthető, hogy sem Angyalföldön sem az újpesti lakótelepen nem kedvelt figura.