A Fidesz az NVB-hez fordul a Soros-hálózat választási csalása miatt

Sajtótájékoztató a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülésén
Halász János
Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a "Soros-hálózat" külföldről, külföldi pénzekből, törvénytelenül akarja befolyásolni a magyarországi választás eredményét. A nagyobbik kormánypárt a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul.
Vágólapra másolva!

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken újságíróknak azt mondta: Soros pénzéből és külföldi pénzekből egy olyan hálózatot vetnek be a választás előtti utolsó napokban, amely

"Soros jelöltjeit" segíti hirdetésekkel, mozgósítással.

A kormánypárti politikus szerint "a Soros-hálózat" legnagyobb és legerősebb internetes hálózatát, az

Avaazt vetik be a Fidesz ellen,

és céljuk nyilvánvaló: meg akarják buktatni Orbán Viktort és a bevándorlásellenes nemzeti kormányt, hogy helyére "Soros jelöltjeit" ültessék, akik végre fogják hajtani a migránsok betelepítését.

A Fidesz a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul a "Soros-hálózat" választási csalása miatt, ez ugyanis

a választási törvények gátlástalan kijátszása

- közölte Halász János.

Hozzátette: a választókat arra kérik, ne legyenek kényelmesek, vasárnap el kell menni szavazni, meg kell állítani "Soros jelöltjeit", és ezt csak úgy lehet megtenni, ha mindkét szavazatukat a Fideszre adják.