Egy mozgáskorlátozott idős asszony fulladt meg a lakásában

Tűz, Hernád utca
Vágólapra másolva!
Tűz volt Budapesten, egy VII. kerületi lakás konyhája gyulladt ki. A lakásban ketten voltak, csak egyikük élte túl, egy fiatalabb nő, de őt is kórházba kellett vinni.
Vágólapra másolva!

A Hernád utcában haladva már távolról látni lehetett, ahogy emberek nyüzsögnek az előtt a ház előtt, amelyiknek egy második emeleti lakásában kigyulladt a konyha. A rendőrök egy időre lezárták az utcát.

A helyszínen volt Vattmány Zsolt, a kerület polgármestere, és Bajkai István alpolgármester is.

Utóbbi az Origónak elmondta, hogy a lakásban egy idős, mozgáskorlátozott asszony és a lánya volt.

Információink szerint a 88 éves asszony meghalt a füstben, a lányát a mentősök kórházba vitték füstmérgezéssel.

- tette még hozzá Bajkai István.

A ház ajtaja mögött tócsában állt a víz az oltás miatt. A belső udvart lezárta a rendőrség, csak a bejárati folyosóról lehetett benézni a házba.

Könnyen fel lehetett ismerni a lakást, amelyik kigyulladt, mivel az ajtaja előtt rendőrök álltak.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

- mondta egy ott élő férfi.

- mondta a férfi, majd hozzátette, hogy korábban is volt már tűz a házban. Ő is úgy tudja, hogy

egy 88 éves asszony halt meg.

Egy másik, a házban lakó nő is otthon volt, amikor kigyulladt az idős asszony konyhája.

- mondta a nő, aki jól ismerte a meghalt asszonyt és a lányát.

Azt is hozzátette elcsukló hangon, hogy csak ketten laktak a lakásban.