Még többen részesülnek a 12 ezres téli rezsicsökkentésből

Fidesz Migrációs fórum Németh Szilárd  Fidesz országgyűlési képviselő   „rezsicsökkentésért” felelős képviselő tart fórum Újpest  migrációs válság migráció
Németh Szilárd a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője tart fórumot Újpesten a migrációs válságról. 2016.09.16.
Vágólapra másolva!
Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés, ezért a kormány a 12 ezer forintos jóváírás kiterjesztéséről döntött - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd közölte, 298 település 29 ezer háztartásába nincs bevezetve sem a gáz, sem a távhő, ezért az ott élőknek nem járna a rezsicsökkentés. A kormány szerdai döntése szerint azonban 12 ezer forintos egyszeri utalással

ezek a családok is részesülhetnek a kedvezményben.

Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nagykanizsán járt, ahol egy további problémát ismertettek vele. Ennek nyomán a kormány arra kéri a polgármestereket, hogy mérjék fel a településükön, milyen problémák jelentkeznek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, és küldjék el a

kormánynak, amely megpróbál megoldást találni minden egyedi problémára

- jelentette be.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy 2010-ben Európa egyik legdrágább háztartási rezsijét fizették a magyarok, a kormány egyik legelső döntése pedig az volt, hogy befagyasztotta az energiaárakat, és ezzel

megakadályozta a további áremelkedést.

2013-ban kezdődött a többlépcsős rezsicsökkentés, a villamosenergia, a gáz és a távfűtés árát átlagosan 25 százalékkal, az egyéb háztartási költségekét átlagosan 10 százalékkal mérsékelték - idézte fel. Úgy fogalmazott, a magyar lakosság életszínvonalának növelése a jövedelmek emelésével és a költségek csökkentésével valósulhat meg. Ezért a nem várt hideg időjárására tekintettel, egyszeri téli rezsicsökkentésről döntött a kormány: 3,84 millió háztartás átlagosan 12 ezer forint költségmérséklésben részesült. Emellett egymilliárd forinttal megemelték a szociális célú tüzelőanyagra fordított összeget is - mondta el.