Ököllel ütötte arcon az eladónőt

Vágólapra másolva!
A 66 éves lajosmizsei férfi szombaton elment egy tiszaalpári üzletbe, hogy az üzlet tulajdonosától elvigyen egy betonkeverőt. Azt hitte, hogy a betonkeverő fele részben az övé, később azonban kiderült, ez nem igaz. Ennek ellenére nekiesett az eladónak, egy nőnek.
Vágólapra másolva!

Mikor a boltos nő közölte a férfival, hogy nincs nála a betonkeverő, előbb trágár szavakkal szidni kezdte, aztán megszorította mindkét halántékát. Közölte a nővel, hogy

Ezután elindult kifelé, de közben hadonászott.

A nő úgy védekezett, hogy maga elé tartott egy partvist, de a férfi visszalépett, kicsavarta a kezéből és egyszer ököllel a nő arcába ütött.

Ezután ment el.

A férfit önbíráskodással vádolja.