Ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok

Vágólapra másolva!
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin - aki a tanács alelnöke is - közölte, azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert szeretnék, ha minden magyar, így

a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből.

Az államtitkár arról beszélt, hogy a gazdasági teljesítmény, az export, a bérek és a foglalkoztatottság növekedése jellemzi az országot.

Emelkedő pályára állt az ország gazdasága, a GDP-növekedés már kitartóan négy százalék feletti, az export pedig tavaly 8,4 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt hat év legjobb eredménye. A munkaerőpiacon is pozitív tendenciákat látni, a munkanélküliség négy százalék alá csökkent, mindenki tud dolgozni, aki akar, és nőnek a bérek is - sorolta Novák Katalin.

- emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, bíznak benne, hogy a kormány támogatja majd a tanács javaslatát, és ismét kaphatnak utalványt a nyugdíjasok.