A férfi tavaly januárban szabadult legutóbbi börtönbüntetéséből, néhány hónappal később beköltözött egy a volt élettársával szomszédos nagykanizsai lakásba. Ettől kezdve
rendszeresen veszekedett a nővel, akit többször meg is vert, és megfenyegette, hogy megöli.
Tavaly júniusban, egy hajnalban részegen halálosan megfenyegette volt élettársát és az annak lakásában lévő férfit, ami miatt kétszer rendőrt hívtak.
A rendőrök a második intézkedésük után már pont indultak, amikor a férfi még mindig nem csillapodott le.
Kést vett magához, ezért volt élettársa és annak ismerőse bezárkózott az egyik szobába, a férfi azonban kifeszítette az ajtót és késsel többször megszúrta a másik férfit.
A nő segítségért kiáltott, amit a rendőrök meghallottak, a támadót végül ők fegyverezték le.
A megbilincselve is tovább őrjöngő férfi azt kiabálta, hogy a férfival együtt a nőt is meg akarta ölni.
A férfi 15 évre ítélték, de mivel ő is, és az ügyvédje is fellebbeztek, az ítélet nem jogerős.