A kutya sem volt kíváncsi Volner János nagykőrösi fórumára

Vágólapra másolva!
Valamiért a szavakban való keménykedés, a virtuális térben való cenzúrázás, vagy a propagandalevelek mutogatása jobban megy a Jobbiknak, mint a való világban az emberekkel való kapcsolattartás. Ezúttal Volner János frakcióvezető mutatta meg, hogy kell igazán nagyot égni: nagykőrösi fórumán legfeljebb negyven érdeklődő jelent meg. Pedig ez a város négy éve a Jobbik egyik fellegvárának számított. A jobbikos politikus megmosolyogtató magyarázatot adott a résztvevők alacsony létszámára.
Vágólapra másolva!

Sorra szembesülnek a Jobbik hívek tömeges eltűnésével a párt vezetői, a napokban tartott vidéki fórumokon – írja a Ripost.

A lap arról számol be, hogy maximum 40 ember volt kíváncsi legutóbb Volner János nagykőrösi gyűlésére.

Az égésfaktort jól mutatja, hogy kongó színházteremben konferálta fel a helyi Jobbik elnök, Zágráb Nándor, a Jobbik egyik vezető politikusát, aki szintén egy-két percben köszöntötte a csekély számú közönséget.

Kongó színházterem fogadta Volner Jánost, a Jobbik frakcióvezetőjét nagykőrösi fórumán. A képek tanúsága szerint maximum 40-en vettek részt a rendezvényen. Forrás: Nagykőrös Ma

Szemmel láthatóan Volner János zavarban volt:

Volner János a helyi kommentárok szerint erősen zavarban volt a sikertelen gyűlés miatt Forrás: Nagykőrös Ma

Úgy látszik, az sem jelentett plusz motivációt a helyi jobbikosoknak, hogy a rendezvény ingyenes volt.

Nem ez az első eset, hogy a kormány első számú kihívójaként viselkedő Jobbik a valóságban közel sem teljesít olyan jól, mint szavakban, vagy a virtuális térben, vagy propagandalevelek mutogatásában. Megírtuk, hogy az emlékezetesen rosszul sikerült pétervásári fórumra egy futballcsapatnyi szimpatizánst sem sikerült összeverbuválnia Vona Gábornak. Pedig körzetének egyik kulcstelepüléséről van szó. Ha úgy vesszük, akkor a Magyar Gárda korábbi kiképzőparancsnoka bőven jobban teljesített, mint pártelnöke.

Miért lehet ez rossz jel a választások előtt?

Volner János a ceglédi körzetben méretteti meg magát áprilisban. A jobbikos politikus Nagykőrösön tartotta meg balul sikerült gyűlését, amely a választókerület második legnagyobb települése, közel 25 ezren élnek itt.

Ha a számarányokat vesszük, akkor nem sok jóval kecsegtet a Jobbik frakcióvezetőjére nézve, hogy egy több tízezer fős településen legfeljebb 40-en tanúsítottak érdeklődést iránta.

Ehhez jön még, hogy a 2014-es választási adatokból kiolvasható, hogy Volner Nagykőrösön szerepelt az egyik legjobban körzetében. Igaz, végül simán kikapott Fidesz-KDNP-s ellenfelétől, Földi Lászlótól, aki egy hónap múlva ismét az ellenfele lesz, azonban a Jobbik a megyében a ceglédi körzetben szerepelt a legjobban. Tehát a korábban jobbikos „fellegvárnak" számító körzet, erősen elveszni látszik Vonáék számára.

Volner ingerülten reagált a nagykőrösi fórummal kapcsolatos sajtóhírekre

Sikeresen összekevertek egy zenés műsort egy politikai fórummal. – ez volt a legütősebb érve a sokak által Vona legfőbb pártbeli ellenfelének tekintett Volner Jánosnak a keddi fórumával kapcsolatos kommentárokra.

A politikus folytatta a magyarázkodást, szerinte „nem volt semmiféle fórum, mindössze egy kétszereplős zenés műsorra került sor, aminek én voltam a felkonferáló házigazdája." Arról, hogy miért voltak ilyen kevesen Nagykőrösön, nem tért ki Facebook-bejegyzésében.

Vona Gábor rosszabbul szerepelt, mint beosztottja: 9 fő volt kíváncsi rá Pétervásárán

Mint arról beszámoltunk, Vona Gábor feltűnő érdektelenség mellett tartott kampányfórumot heves megyei választókerületének egyik fontos városában, Pétervásárán. A Simicska-féle párt elnökére mindössze 9 fő volt kíváncsi. Nem javított a helyzetén, hogy Rubi Gergely volt jobbikos országgyűlési képviselő keményen kritizálta a helyszínen a súlyos válságban levő párt vezetőjét.