Ismét lemondásra szólította fel Vona Gábort egy volt jobbikos képviselő

Vona Gábor, évértékelő, félbeszakították, GIF, új
Vágólapra másolva!
Vona Gábor különös érdektelenség mellett tartott kampányfórumot Heves megyei választókerületének egyik fontos városában, Pétervásárán. A Simicska-féle párt elnökére mindössze 9 fő volt kíváncsi a helyiek közül. Rubi Gergely volt jobbikos országgyűlési képviselő keményen kritizálta a súlyos válságban levő párt vezetőjét. A Gyurcsány Ferenccel lepaktáló Vona egyébként egyetlen feltett kérdésre sem tudott érdemi választ adni.
Vágólapra másolva!

Alig három héttel a választások előtt a Jobbik március 15-ei, budapesti megemlékezésén ezernél is kevesebben vettek részt. Meglepetésre még a gyurcsányista DK, az MSZP és a Párbeszéd nevű viccpárt rendezvényén is többen voltak, nagyjából kétezren,

a minden idők legsikeresebb Békemenetéről nem is beszélve, ahol több százezren vonultak fel.

Vona Gábor Forrás: Youtube

Hogy ez a csekély érdeklődés Vona Gábor pálfordulásai után meglepetésnek számítanak vagy sem, nem tudjuk. Feltehetően nem az.

A Kékes Online stábja március 14-én ellátogatott Vona kampányrendezvényére, melyet a saját választókerületének egyik legfontosabb városában, a járási központi Pétervásárán tartottak.

A jó előre beharangozott, kiplakátolt jobbikos kampánydélutánt Tóth Éva és Leblanc Győző operettműsorával is igyekezett vonzóbbá tenni a párt, azonban

csúfos kudarcba fulladt a műsor.

Forrás: Kékes Online

A pétervásárai művelődési központ 100 fős termében Vonára mindössze 29-en voltak kíváncsiak.

Ráadásul, a kínosan szellős széksorokban ülők közül 7-8 fő a Jobbik kampánystábjának tagja volt, akik a Vona Gábor feliratú fehér egyenruhát levéve gyorsan átszellemültek hallgatósággá a még nagyobb blama elkerülése érdekében.

A helyi résztvevők szerint a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb 10 fő pétervásárai ülhetett a teremben,

a többieket más településekről hozták a pártrendezvényre. Egy szervező szerint 9 érdeklődőről beszélhetünk.

A csekély létszám miatt amúgy is kudarcba fulladt esemény még inkább arcpirítóvá vált Vona számára, amikor az kérdések megfogalmazására bíztatta a jelenlévőket.

Vona néhány megmaradt támogatója körében. Forrás: Kékes Online

Ekkor lépett elő Rubi Gergely, a Jobbik egykori országgyűlési képviselője, hogy Simicska miniszterelnök-jelöltjét egy hangzatos kijelentésével szembesítse.

A pártelnök számtalanszor tudatta már, hogy a jobbikos politikusok "makulátlanok", ezzel szemben Rubi Gergely olyan dokumentumokkal jelent meg Pétervásárán, melyek szerint

Szabó Ervin, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje ügyvédi tevékenysége során bűntettet követett el,

miközben

Mindezt a kezében lévő dokumentumokkal tudja bizonyítani – tette hozzá Rubi, aki egyúttal

lemondásra szólította fel a pártelnökségről Vona Gábort.

A botrányos ügy felbukkanásáról egyébként az M1 Híradója számolt be.

A kínos pillanatok után a maréknyi hallgatóság soraiból is kapott kellemetlen kérdést a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Az egyik résztvevő a romákkal kapcsolatban érvényes, éppen aktuális álláspontjáról kérdezte a pártelnököt, melyre néhány éve az még csípőből tüzelte volna a választ,

ám Vona Gábor Pétervásárán már a békés együttélés lehetőségeit ecsetelte, a hallgatóság reakciói szerint nem meggyőzően.

A "cukipárt" elnöke beszéde után bepattant a kampánybuszba, talán a Pétervására táblát hagyhatta el, amikor a meghirdetett jobbikos program szerint

Tóth Évának és Leblanc Győzőnek kellett színpadra állniuk operettműsorukkal, a százfős teremben mindössze 10 érdeklődő előtt.

Leblanc Győző Vona pétervásárai rendezvényén Forrás: Kékes Online

Hogyan fordulhat elő, hogy a közvetlenül a választás előtt, a magát legerősebb ellenzéki erőként hangoztató Jobbik miniszterelnök-jelöltjére a saját választókerületének egyik legfontosabb városában szinte senki sem kíváncsi?

Rubi Gergely erről a témáról őszintén elmondta a véleményét a Kékes stábjának.