Felsővezeték szakadás miatt késnek a vonatok

Vágólapra másolva!
Leszakította a felsővezetéket Püspökladány és Kaba között kora délután a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő vonat, ezért a két állomás között egyelőre nem járnak a vonatok. Akár egyórás késések is lehetnek.
Vágólapra másolva!

A Mávinform közleménye szerint nem tudnak pótlóbuszokat biztosítani, helyette dízelmozdonyok beállítását tervezik Püspökladány és Debrecen között, és egyes vonatok egyesítve közlekednek majd a nagyobb torlódások elkerülése érdekében.

A vonatközlekedést a korábban Kaba és Püspökladány, valamint Ebes és Hajdúszoboszló között elromlott biztosítóberendezés és átépítés miatti vágányzár is lassítja.