A jövő azoké, akik megvédik közösségeiket

Potápi Árpád János; Orbán Viktor Dombóvár, 2014. április 1.
Potápi Árpád János, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszédet mond a pártszövetség választási nagygyűlésén, amelyen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a dombóvár
Dombóvár, 2014. április 1. Potápi Árpád János, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszédet mond a pártszövetség választási nagygyűlésén, amelyen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a dombóvári Hunyadi téren 2014. április 1-jén. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A jövő azoké, akik megszervezik közösségi életüket, és megvédik azt - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Alsóhetényben, a helyi közösségi ház átadásán.
Vágólapra másolva!

Potápi Árpád János a Vidékfejlesztési Program támogatásával felújított épület előtt rendezett ünnepségen hozzátette: ez igaz egy kis falura, egy városra, megyére és az országra is.

- jelentette ki. Mint mondta, így volt ez Alsóhetény esetében, mert az itt élők megfogalmazták a célokat, a kormány ezekhez járult hozzá.

Az államtitkár, aki a dombóvári választókerület országgyűlési képviselője, és ugyanitt a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje, úgy fogalmazott: Alsóhetény átlagos település Tolna megyében, de nem átlagos közösség,

mert nem sorvad, hanem azt bizonyítja, hogy élni akar.

A község lakói magukénak érzik a közösségi házat, ami igazolja, hogy jó helyre jött a kormány támogatása - jegyezte meg.

Elmondta azt is: bízik abban, hogy a falu körüli utak felújítását célzó pályázat is sikeres lesz.

Stemler József, Kapospula független polgármestere elmondta: a közigazgatásilag Kapospulához tartozó, 220 lakosú Alsóhetényben a VP 28,7 millió forintos támogatását, 8 millió forintos önkormányzati forrást felhasználva egy egykor intézői lakásból alakították ki a település napelemekkel táplált közösségi házát.