Szél afgán tanácsadójának apja nem teheti be a lábát Afganisztánba

Vágólapra másolva!
Újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Híradó.hu Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének titokzatos afgán tanácsadójáról, Mirwais Jananról. Kiderült ugyanis, hogy Mirwais édesapja valamilyen rejtélyes oknál fogva nem mehet be Afganisztán területére. Emellett arról is beszámol a cikk, hogy korábban  Mirwais egy per végén azt az elégtételt kérte a Morrisons nevű szórakozóhelytől, hogy a "hely rendezzen egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd."
Vágólapra másolva!

Mint, ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, Szél Bernadett LMP-társelnök által a Nemzetbiztonsági Bizottságba jelölt szakértő, megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán. Németh Szilárd bizottsági elnök az átvilágításon megbukott afgán szakértő, valamint Szél korábbi Soros szervezetekben végzett tevékenysége, illetve kijelentései miatt nem találná szerencsésnek a zöldpárti politikus további részvételét a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein.

Most Szél Bernadett afgán szakértőjéről azt is kiderítette a Híradó.hu, hogy Mirwais apját valamilyen rejtélyes oknál fogva nem engedik be Afganisztán területére.

Mirwais Janan, az LMP afgán szakértője, tanácsadója Forrás: Hirado.hu

A Híradó.hu még pénteken írta meg, hogy a Szél Bernadett által a bizottságba ajánlott szakértő elbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán.

Mirwaisról kiszivárgott az is, hogy 1986-ban Kabulban, Afganisztánban született, korábban pedig a MigSzol alkalmazottja, az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt.

A fentiek miatt a Hivatal megállapította, hogy a jelölt nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért elutasította Mirwais szakértőként történő alkalmazását. Ez ellen az LMP társelnöke fellebbezett, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter elutasított.

Bár Mirwais közleményben tagadta, hogy a MigSzol munkatársa lett volna, azt elismerte, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal döntése értelmében nem vehet részt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein.

A Híradó.hu megírta azt az érdekes esetet is, miszerint egy 444-es cikk tanúsága szerint korábban nem engedték be a Morrison's nevű budapesti szórakozóhelyre az afgán "tanácsadót", Mirwais pedig perre vitte az őt ért diszkriminációt, és a bírósági tárgyaláson azt az ajánlatot kapta a hely üzemeltetőjétől, egyszer ingyen bulizhat az őt ért sérelmek miatt.

Mirwais erre azt az ajánlatot tette, hogy „a hely rendezzen egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd". A Morrison's vezetője ezt elfogadta.


A Híradó.hu úgy értesült, hogy Mirwais szakértőként történő elutasítása nemcsak afgán származására vezethető vissza, hanem arra a tényre is, hogy Mirwais édesapja valamilyen oknál fogva ki van tiltva Afganisztánból.

Mint, ahogy arról korábban az Origo is beszámolt Szél Bernadett több további szálon is kötődik Soros Györgyhöz, illetve annak alapítványaihoz: A zöldpárti politikus már 16 éves korában Soros ösztöndíjas volt, majd 2002-ben programvezető lett a Menedék Migránsokat segítő egyesületben, amely azért került be néhány éve a hazai sajtóba, mivel lebukott, hogy számos esetben segítette a magyarországi bevándorlást. De Szél Bernadett mozgolódott a Soroshoz köthető Humanista Mozgalom környékén is.