Szerepi mérgezés: újabb halálos áldozat

szerepi mérgezés
2017. decemberében ezekben az italokban volt méreg Szerepen.
Vágólapra másolva!
Meghalt az a 18 éves nő, aki válságos állapotban volt a szerepi metil-alkohol-mérgezés miatt a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Belgyógyászati Klinikáján. Szilveszterkor egy középkorú nő is belehalt abba, hogy mérgezett italt ivott.
Vágólapra másolva!

Tavaly december 18 és 19-én 21 beteget vittek be Szerepről és környékéről négy kórházba, közülük 11-et a debreceni klinikára. Gyerekeket is, érthetetlen, de ők is ittak a mérgezett alkoholból. Kilenc beteget tünetmentesen, saját felelősségére még karácsony előtt hazaengedtek.

Két felnőtt viszont súlyos, válságos állapotba került.

Közülük az egyik, egy középkorú nő szilveszter napján "sokszervi elégtelenség következtében" meghalt.

A másik beteg, egy 18 éves, háromgyerekes nő pedig szerdán halt bele abba, hogy ivott a mérgezett italból.

2017. decemberében ezekben az italokban volt méreg Szerepen. Forrás: Origo

A nyomozók még decemberben őrizetbe vettek egy debreceni férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Debrecen-Nagycsere egyik tanyáján

ő állította elő a mérgezett szeszesitalt, adalékanyagok és aromák hozzáadásával.

Emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei költségvetési csalás, jövedékkel visszaélés elősegítése, iparjogvédelmi jogok megsértése és rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt is feljelentést tettek N. Sándor ellen.

A 47 éves férfi az italokat ismerőseinek adta el, akik másoknak árulták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi tájékoztatása szerint a pénzügyőrök több mint 200 liter, közkedvelt italok üvegeibe töltött, metil-alkoholt tartalmazó alkoholterméket foglaltak le Hajdú-Bihar megyében. Ezek az italok "szorosan kapcsolódnak a Szerepen történt mérgezésekhez" - közölte a NAV.