Eltemették a hajdúszoboszlói hármas ikrek édesanyját

Vágólapra másolva!
Több százan kísérték utolsó útjára a hajdúszoboszlói hármas ikrek édesanyját, Nikolettet. Sokan voltak közülük olyanok, akik éltében nem ismerték, csak hallottak a tragédiáról.
Vágólapra másolva!

Legalább kétszázan voltak a hajdúszoboszlói temetőben, nemcsak rokonok, ismeretlenek is. Fábián-Hüse Nikolett előtt rótták le tiszteletüket, aki 32 évesen három ikerbabát szült karácsony előtt. Mira, Léna és Milán császárral született, velük nem volt semmi baj. Az anyjuknál viszont egy ritka komplikáció,

úgynevezett HELPP szindróma lépett fel.

A nő nem sokkal a szülés után meghalt. A három kisbaba felnevelése nagyszülei mellett a korábban kamionsofőrként dolgozó Fábián Tamásra vár, aki azt mondta, ezentúl a gyerekekre koncentrál, vagyis soha többé nem kamionozik, ami egyébként nem veszélytelen foglalkozás.

A Bors azt írta, "az apa megtörten állt a sír előtt, szótlanul figyelte, ahogy a koszorúk serege lassan elborítja az emlékhelyet. Szülei és családja tartották benne a lelket ezekben a nehéz percekben"

- mondta a temetés után az egyik helybéli asszony a Borsnak.

Fábián Tamás korábban a Borsnak azt mondta, szerinte

emberi mulasztás történt, de amíg a vizsgálat nem zárul le, nem akar senkit vádolni,

sok kérdés vár tisztázásra. Ahogy arról az Origo is írt, a Tündérkör Alapítvány 45 millió forintot gyűjtött össze nekik. A helyi polgármesteri hivatal pedig azzal segített, hogy kifizette a temetést.